A költő belül ég, sorsát faggatja, de énjét a társadalomból építi, ezért, ha magára hagyod, kicsit parázslik, mégis füstjével fojtódik, elhamvad. Kell, hogy szabadon égjen, mindenki láthassa, körülállja, érdeklődése friss oxigénjével tüzét felszítsa.
Serfőző Simon is szabadabb égre, nagyobb levegőre vágyott, amikor még gyerekfejjel a zagyvarékasi kicsi, tanyai világból nekivágott az országnak, hogy életét–sorsát–világát szétkiáltsa, tanítsa.