Vathy Zsuzsa

Ki látott rétisast?
Vathy Zsuzsa kötete

 

Vathy Zsuzsa regényhőse nem különösebben befutott. de ismert nevű, már nem kezdő, de még fiatalnak mondható író, aki tévéforgatókönyvet készít egy meghívásos pályázatra. Pontosabban készítene; a nehézségek és nehézkesség, halogatások és elodázások hullámzása a kisregény története. Az első oldalak után mintha az oly gyakran ábrázolt értelmiségi meghasonlottság jelentkezne: az író nem ír, azaz exíró, ahogy Vathy Zsuzsa titulálja hősét, Győzőt. Az adaptáció azonban végül elkészül (mert erről van szó, nem eredeti darabról), a tévésített elbeszélő költeményt elfogadták, ki is fizették, egyszer majd műsorra is tűzik. Győzőt, szívesen foglalkoztatják máskor is, ha kedvet érez a munkához. Mégsem állt tehát fejtetőre a világ, „a költő ír, a macska miákol és az eb vonít” — mondanánk, csakhogy e mérték itt nem jelez értéket. Igen, az eb vonyít, a macska miákol. s a költő is, lám ír. Csakhogy megrendelésre. Határidőre.  „Elvárások” szerint. Előlegre. Másodlagos élményt.

Egy WC-tartály meghibásodásának és megjavításának már-már abszurd, kicsinyes története a hős környezetét is bemutatja. A finom részletmegfigyelésekben gazdag rajz az író-hős diagnosztizált „hiánybetegségét” kontrollálja más társadalmi mintákon.

Vathy láthatóan az elhivatottságot nemcsak az irodalomból hiányolja, hanem életünk egész minőségéből, E hiány járja át Győző teljes környezetét. A Ki látott rétisast? tehát csak anyagában művészregény, a témája társadalmi érvényű.

A regény végén Győző a repülőtéren várja külföldről hazatérő feleségét. Öröm, kíváncsiság és szorongás keríti hatalmába. Nem csábította el Mártát a csalóka idegenség, a színes forgatag? Ugyanaz jön-e vissza, aki elment? A várakozás lidércnyomása félelmeket hív elő belőle. A földtől elszakadó és leereszkedő gépek, a világra nyíló mozgás – a szabad madarak vonulása – nem a repülés mámorára emlékezteti, vágya sem ébred, hogy elszakadjon a földtől, s emelkedjék az ég felé.

A kitűnő helyzetteremtő erőről árulkodó epizód összesűríti a regény egész problematikáját. Lélekállapotot fest, de egyben a középszer világát is jellemzi. Az elmúlt évtized értelmiségi történeteiben jobbára csupa lefojtott tehetség tipródott a körülmények miatt. Győző sincs adottságok híján, s a miliője sem idealizált. Vathy Zsuzsa azonban kétségtelenné teszi, hogy a tehetség nemcsak adottság, hanem tartás is, az akadályok és gátak legyűrésével kiküzdött képesség. Győzelem élmény tehát vagy heroikus bukás. Egyre lázasabb korunkat arra emlékezteti e könyv, hogy az irodalom is vállalkozás: teremtő látomás a jövőről, eredetiség és egyéniség, s nem gyámoltalan félreállás, lehullott morzsákon éldegélő epigonizmus. (Magvető)