A kilencvenes fordulat

A Tokaji írótábornak 1972-től, kezdetektől résztvevője voltam, tanúja tehát negyedszázados történetének. Most mégsem az emlékező pozíciójából szólok. A tábor 1990-es átalakulását, s annak előzményeit próbálom meg felidézni.

A szálak 1987-ig nyúlnak vissza, amikor - mint ismeretes - a Tokaji írótábor elmaradt. A „szüneteltetése"* a kulturális politika 1986-os fekete évének abba a jelenség-sorába tartozott, amely a szegedi Tiszatáj betiltásával kezdődött el, s az írószövetségi kilépés-kampányban tetőzött. Csakhogy, amíg a Tiszatáj-ügy erkölcsi tőkét jelzett, a Tokaji írótábor valamiféle erkölcsi fiaskót. A Tiszatáj betiltása erős felháborodást váltott ki, nemcsak a folyóirat szerzői körében, hanem más irányzatokban is. A beavatkozás demokratikus érdekeket sértő, páratlanul durva módszere a szellemi életet szolidaritásra mozgósította. A Tokaji írótábor „szüneteltetése" viszont még a törzsgárdában sem vert különösebb visszhangot, nem perelt-tiltakozott senki - az egykori tokaji táborok mámora szép csendben párolgott el az 1987-es kánikulában.

A Tokaji írótábor szüneteltetése és e szüneteltetés közömbös tudomásulvétele erkölcsi fiaskót jelzett számomra, így az 1988-as újrakezdéskor valaminő számvetés szükségességét éreztem. A protokolláris főelőadás után szót kértem, és a magam lelkiismeretéből elvégeztem a számvetést. Szelet vetettem és vihart arattam. Nem akadt senki, aki osztotta volna legalább a szándékomat, ha nem is a véleményemet.

A történet egy év múlva nagyon is emberi fordulatot vett: az 1989-es Tokaji írótáborban számos apró jelből azt érezhettem, hogy a személyem felértékelődött. Aki tavaly még hatástalanítani próbálta a felszólalásomat, most az intézőbizottságba javasolt.

Az 1989-es összejövetelen ugyanis, ahogy lazultak a rendszer eresztékei, fölerősödhetett az irodalmi önkormányzatiság természetes igénye. A résztvevők megválasztottak egy előkészítő (intéző) bizottságot. Tagja lettem én is, mint a néhány hónapja megalakult ^ÚjKilátó Irodalompártoló Egyesület képviselője. Megbízásunk szerint segítenünk kellett a Hazafias Népfront megyei Bizottságának a soron következő összejövetel (a hazai és külföldi irodalmi társaságok, szellemi műhelyek első találkozója) előkészítésében, másrészt javaslatot tennünk a tábor új statútumára.

Az 1989-es rendezvény annak rendje-módja szerint véget ért, eltelt néhány hónap, ám a tábor körül csönd ült. Akik közelről ismernek, tudják, hogy általában túl komolyan veszem a dolgokat, így történt most is. Nem kellett volna senkinek a szemébe néznem, ha megfeledkezem a „megbízásról", de ha már elvállaltam, nem hagyhattam cserben az írótábori közösséget. Fölvettem hát a kapcsolatot a megyei népfronttal, ám a szervezet önmagával, a leépítéssel volt elfoglalva. Öreg, kopott betűs, a sorokat egyenetlenül váltó gépemen levelet írtam hát a nyáron megválasztott intézőbizottsági tagoknak, és gyors, helyzetértékelő megbeszélésre hívtam őket. A megbeszélés célja az volt, hogy tisztázza: az intézőbizottság tagjai vállalják-e az új helyzetben továbbra is a megbízatást, készek-e a tábor tartalmi előkészítése mellett szervezéssel, szponzorok szerzésével is foglalkozni, azaz mintegy „válságstábbá" alakulva, önálló felelősséggel kézbe venni a tábor jövőjét. Ekkor még nem sejtettük, hogy a Hazafias Népfront meg fog szűnni. Az intézőbizottság tagjai - egy kivétellel - az újabb feladatokkal kibővítve is vállalták a megbízatást.

E megbeszélés idejére kialakult bennem a Tokaji írótáborról valaminő ideálkép. Megérlelődött az is, hogy csak megújulása esetén tudok szerepet vállalni az intézőbizottságban. Úgy gondoltam, hogy a korábbi időszak jelentős (és éppen csak megtűrt) nép-nemzeti elkötelezettségű irányzatszervező szerepén túl a Tokaji írótábornak meg kell jelenítenie az egyetemes magyar irodalom sokféleségét, mint egymással konfliktusban is lévő, versengő, de együtt élő értékrendeket, irodalomszemléletet (köztük a nép-nemzeti elkötelezettséget is). Azaz egy irányzat fórumából az egyetemes magyar irodalom fóruma kell legyen. Ennek szervezeti feltételét független és tekintélyes írói kuratórium irányítása alatt álló alapítvány vagy egyesület formájában láttam.

Szükségét éreztem a regionalitás átértelmezésének is: a helyben élő és megyéből elszármazott írók összejövetelén túl szellemi régiót alakító természetes kapcsolódással a magyar irodalom egészéhez. Ez ösztönözte az éppen ekkor megalapított Orpheus című irodalmi folyóiratunkat is, amely új szellemi feltételeket kívánt teremteni a régióban.

A megújuló Tokaji írótábort „határok nélkül" képzeltem el, a magyar irodalom egységének és a közép-kelet-európai regionális kapcsolatoknak a jegyében. Célszerűnek véltem a rendezvény idő és térbeli korlátainak lehetséges csökkentését, a sereglésektől irtózó vagy adott esetben elfoglalt írók bevonását ráhangoló, előkészítő publikációk szerzőiként. Szükségét éreztem az előadásokat és felszólalásokat jegyzőkönyvszerűen összefoglaló saját évkönyv megjelentetésének.

1990 előtt meghívással lehetett részt venni az írótáborban, a listákat a politikai elvárások manipulálták. Voltak kiátkozottak és kifeledettek. Teljes nyitottságot akartam, a legszélesebb sajtónyilvánosság révén történő felhívást a részvételre.

Gyökeres változtatásokat láttam tehát szükségesnek, ám a folytonosságot őrizve. A tartalmi megújítást a Tokaji írótábor addigi eredményeit vállalva képzeltem el, megtartva nemcsak az elnevezést és a korábbi helyszínt, hanem a „törzsgárdát" is. Fontosnak éreztem, hogy az írótábor (autonómiájának feladása és lokális érdekeknek való alárendelődés nélkül, magasabb szinten) továbbra is szolgálja a régiót, serkentse szellemi életét.

E  meglehetősen kiforrott  elképzelések ellenére a  helyzetértékelő megbeszélésre elkötelezetlenül, azzal a nyitottsággal mentem el, hogy a továbbiakat a közös álláspont szabja majd meg. Az ott kialakult álláspont lényegileg egyezett az elképzeléseimmel. Kitűnt, hogy legtöbben hasonlóan képzeljük el a tábor jövőjét. Immár csak érvényt kellett szerezni saját elhatározásainknak.

A népfront a történteket tudomásul vette, ám szerette volna kivárni, hogy saját helyzete valamelyest tisztázódjék. A következő megbeszélést emiatt tűztük ki február legvégére. Végül csak április 3-án találkoztunk Budapesten, a népfront Belgrád rakparti klubhelyiségében. Nyilvánvaló volt, hogy azonnal létre kell hoznunk az önálló jogi személyiségű Tokaji írótábor Egyesületet. S valóban, a jegyzőkönyv már mint alakuló közgyűlést örökíthette meg az ülést.

Az alakuló közgyűlés jogszerűvé tette, hogy az intézőbizottság ideiglenes kuratóriumként haladéktalanul nekilásson az 1990. évi Tokaji írótábor szervezésének. Ezzel párhuzamosan elkezdődött az új szervezeti forma kiépítése. Az alapszabály kimondta, hogy: „A Tokaji írótábor az egyetemes magyar irodalom fóruma, nem rendelődik alá sem politikai pártoknak, sem egy-egy folyóirat, szellemi műhely, irányzat vagy földrajzi régió igényeinek. Nemzeti kultúránk irányzatos sokszínűségét szolgálja az irodalom önkormányzata szellemében." Nyilvánvaló volt, hogy a magyar irodalom egyetemes fórumaként definiált Tokaji írótábor szemszögéből az alapítók köre esetleges volt. Az alapszabály-tervezetbe ezért beépültek a szükséges garanciák. Ilyen garancia volt, hogy az egyesület írói szervezetek számára engedte át a végleges kuratórium személyi összetételének a kialakítását. Mi alapítók tehát nem tarthattuk fenn magunknak az alapítókat általában megillető jogokat; a tisztségeket nem oszthattuk fel magunk között, az ideiglenes kuratóriumi tagság a cégbírósági bejegyzéssel megszűnt (akik az alapítók közül később kurátorok lettek, a védnök-szervezetektől kapták a mandátumukat). Az alapszabály lehetővé tette tiszteletbeli tagok választását is „a tábornak otthont adó vidék helyi önkormányzataiból, illetve a tábor korábbi működését meghatározó személyiségekből".

A megújítás során senki sem akarta kiforgatni a múltjából a Tokaji írótábort. Az alapszabály megörökítette a népfront érdemeit, sőt, önkorlátozó módon beépítette esetleges vétóját az átalakulás megakadályozására. Az alapszabály „Alapítás éve: 1972" felirattal rendelkezett az egyesületi pecsétről.

Megújításról gondolkodtunk tehát, s nem megszakítottságról. Gesztusok jelezték, hogy a tábor múltja és törzsgárdája nem rekesztődik ki, a pluralizmus kereteibe jól beilleszkedhetnek.

Az események 1990. április 3-a után felgyorsultak. Párhuzamosan futott a rendezvény szervezése és a szervezet felállítása, a védnökszervezetek ellenjegyzése, a kuratórium felállítása és a cégbírósági bejegyeztetés. Május 25-én az intézőbizottság ülésén a programot véglegesítettük. Ezzel az üléssel ez a testület befejezte a működését. Július 5-én az írószövetség székházában az új kuratórium is megtarthatta alakuló ülését. Augusztus 21-23. között új helyszínen, az MSZMP tanácsterme helyett az új, impozáns középiskolai kollégiumban kétszáz körüli résztvevővel megtartotta első összejövetelét a megújult Tokaji írótábor. Mintha álmodnám, úgy derengenek csak ezek a hetek, hónapok, varázslatos pillanatok. Az 1990 áprilisa és augusztusa közötti négy és fél hónap inkább legenda volt, mint valóság. Sáray Lászlóval, mintegy Atlaszként, ketten tartottuk az eget. Leveleket pötyögtünk kopott írógépen, borítékoztunk, bélyeget nyálaztunk, postára szaladgáltunk, szponzorokat keresgéltünk, László Miskolcon, én Budán és Pesten, azután mindketten Tokajban. Hogyan varázsolódtunk el közben? Honnan került terült-terülj asztalkám a kétszáz résztvevő számára? A legenda burkát kár lenne felsérteni. A mesékben nincsenek irodagépek, titkárnők, nincs infrastruktúra, csupán csodatevő, természetfeletti képességekkel megáldott mesehősök. Mi Lászlóval akkor megéltük az átváltozás misztériumát.

Az augusztus 21-i nyitánynak pompás hangulata volt. A szervezeti és tartalmi átalakítás, a szervezés új technikái nagyszerű távlatokat nyitottak. A tábor megújult, autonóm módon, az irodalom önkormányzata szellemében működik, s valóban fórum: nyílt, kellemesen nyárias és szellempezsdítő összejövetel lett, ahová - tömeges érdeklődés tanúsította minden alkalommal - érdemes volt, s hiszem: érdemes lesz a jövőben is eljönni.