Németh László drámái
Németh László: „Szerettem az igazságot”
Drámák 1931–1955
Németh László életmű-sorozata 1969-ben pályarajzát és elbeszéléseit egybegyűjtő kötetével indult (Negyven év — Horváthné meghal), azóta megjelentek irodalmi tanulmányai (Az én katedrám, Két nemzedék) és Utolsó kísérlet című nagy regényeposz-töredéke.
Méltó gesztusa a kiadónak, hogy az író 70. születésnapján a sorozatot a drámák kötetével folytatja, hiszen Németh László életét éppen a dráma kísérte végig a pályakezdő díjnyertes novella előtti homálytól mindmáig.
A kiadó az író drámai munkásságát a terv szerint két kettős kötetbe gyűjtve adja közre. A most megjelent első kettős kötet az érett drámák közé is felvett Bodnárné című parasztdrámától az 1955-ig megfogant és megszületett darabokat fogja egybe, mindjárt két meglepetést is tartogatva. Örülhetünk az elveszettnek hitt Bethlen Kata című drámája megkerülésének, másrészit a szerkesztésnek, mely a korábbi társadalmi-történeti tagolás helyett, a keletkezés időrendjében csoportosít. Az új beosztás az olvasónak lehetőséget kínál, hogy Németh László drámaírói pályájának az alakulását kövesse, igaz, útravalót is kap az író bevezető tanulmányától.
A kötetben olvasható darabok írói világát az alájuk kérgesedő drámai természetű személyes írói élethelyzet jellemzi. Az első (1945-ig tartó) időszakban a Tanuban meghirdetett szociális programja és polgári életvitele ellentéte, lelkiismeret furdalása a lírai gyökér, 1945. után pedig a múltja megtagadására ösztönző baráti felszólítás. Így lett azután az első korszak fő kifejezési formája a társadalmi dráma, témája az ember hűsége önmagához, a másodiké az igazsághoz való ragaszkodás, a történelmi példaképek megidézése. A „Szerettem az igazságot" cím (bár az 1937-es VII. Gergely híres zárómondata kezdődik így) e második korszakbeli drámákra utal: Husz Jánosra, Galileire és mindazokra, akik igazságszeretetük áldozatai lettek. Szívüket egyetlen eszmére kötő idea-emberek mindannyian, akiknek az őket kelepcébe csaló környezettel kell a harcot fölvenni. A harmincas évek hőseié, viszont létük eszmei és anyagi fele között éreznek szakadékot, mert ideájuk a társadalmi elváráshoz nem illeszkedik. Heves belső vívódásban kell eldönteniök, hogy hová álljanak, ki a szabadba (mint Nagy Imre a Villámfénynélben, vagy Sántha professzor a Győzelemben) vagy be a társadalomba, a lehúzó házasságba (Papucshős, Mathiász). E korszak dramaturgiája a vívódás belső állapotának felnagyítása, míg a második korszaké inkább a nagy ember jól megvetett kelepcében való megtöretése.
Persze, találunk más különbséget is a korszakok között, elsősorban az írói hatás közvetlen, illetve közvetett jelenlétében. Első korszakában a színpadát szószékké avatja, melyről a Tanú korszak ideológiáját publicisztikusan taníthatja, történelmi drámái példázaterejű erkölcsi tanításait viszont nem szavak, hanem jellemek, tettek hordozzák.
Déli Hírlap, 1971. április 20. 2. oldal