Előszó

A régi, elsárgult, rongálódott folyóirat- és újságlapok különös érzést támasztanak a mai miskolci, vagy onnan elszármazott olvasóban: a nagyapák, apák ismerős, mégis homályba vesző világát idézik föl, a szülőváros, a lakhely szellemi, műveltségi igényeit és állapotát. A sajtó sajátos intézmény, kora észjárását, ízlését, közvéleményét egyszerre tük­rözi is, alakítja is. Egy-egy régi folyóirat — Németh László szavait kölcsönözve — „azért olyan megható, mert annyira ahhoz az esztendőhöz szól, amelyet a homlokán hord. A folyóiratokból nem nyomnak második kiadást, ők nem apellálhatnak a jövőre, nekik a maguk esztendejét kell szolgálniuk. A művek, amelyeket közölnek, talán örökbecsűek, de a kiválasztás, az összeállítás, a közönséghez szóló fejhajtások és lökések, az a millió titkos szál, amellyel múlandó és el nem múló művek összebogoztatnak (tehát maga a folyóirat) menthetetlenül a koré.”[1]

A miskolci irodalmi lapok és lapkísérletek története száz évet fog át, s ebből negyedszázad a ma is megjelenő[2] országos terjesztésű Napjainké. Elődei együttesen sem értek meg ilyen szép kort, s a jelentőségük is szerényebb volt. Mégis érdemes számba vennünk a történetüket, s nemcsak annak érzékeltetésére, hogy e városban az irodalmi folyóirat-vállalkozások csak a laptorzók számát szaporították.

Miskolc művelődésügyének alakulásáról, kibontakozásáról és irányairól jóval kevesebbet tudunk, mint Debrecenéről, Szegedéről vagy Pécséről és persze Kolozsvár, Kassa, Pozsony magyar történeti értékeit is sokkal bővebben feldolgozták. Ennek oka pedig nemcsak az, hogy Miskolc ilyen értékekben csakugyan szegényebb, hanem, hogy elfeledett és élő hagyományainak ápolására kevesebb gondot fordítottak az irodalomtörténészek. Miskolcot ezért is hajlamos elkönyvelni a literátus köztudat gazdaságközpontú, de kultúra nélküli városnak. Régi folyóirataink tanulmányozása némiképp oszlathatja ezt a tévedést.

A magyar irodalmi sajtó történetének természetesen nincs külön „miskolci" fejezete; egy város köznapi, piaci, üzleti élete, sajtója, művelődése, szokásai és rendeletei viszont belefoglalják a lakosságot a helybeliségbe is, ezért beszélhetünk mégis miskolci irodalmi folyóiratokról, ezért írhatjuk meg önállóan a történetüket. Tehát az alábbi „párbeszéd” a múlttal, Miskolc múltjával, bár sajtótörténet is, irodalomtörténet és szociológiai metszet is, elsősorban helytörténetírás, amelynek tárgyát a lokalitás, még közelebbről a miskolciság metszette ki a folyóirat-történet egységéből.

A folyóirat az irodalmi nyilvánosság sajtóformáinak csupán egyike. A napilapok kulturális rovatai is fontos irodalmi fórumok voltak nem egyszer, időnként számottevőbbek, mint a folyóiratok. Miskolc szellemi életét emiatt nem a folyóiratok (vagy azok hiánya) jellemzi igazán; ezek története mindig töredékesebb, mint az irodalmi élet maga, amely koronként közvetlenebbül kötődött az újságok kulturális rovataihoz. Elegendő csak az egykori miskolci sajtóélet egyik vezető tényezőjének, Fazekas Sámuelnek a törekvéseire gondolnunk. Fazekas a „realitások vidéki orgánumává vedlett” szegényes, provinciális lapocskák között teremtette meg „az álmok vidéki orgánumát”. A decentralizáció megszál­lott híve volt, a Reggeli Hírlap az ő kezében országos jelentőségű sajtóorgánummá nőtt, ám nemcsak hírszolgálatában, politikai tájékozott­ságában állta a versenyt a fővárosi sajtóval, Fazekas megbecsülte a szépirodalmat és művelőit is. Feljegyezték róla, hogy az írók tárcákért, novellákért olyan tiszteletdíjat kaptak tőle, akár a fővárosi lapoknál. Fazekas Sámuel felismerte, hogy a vidéki lapok színvonalában döntő az értékes irodalom, azt „sohasem képviselhetik dilettánsok ingyen termékei.”[3] A Reggeli Hírlap hasábjain az ő idejében a kortárs magyar irodalom számos kiemelkedő képviselője volt jelen. Többek között Juhász Gyula, József Attila, Krúdy Gyula, Kassák Lajos, Kodolányi János, Nagy Lajos, Schöpflin Aladár, Oláh Gábor, Karinthy Frigyes, Szabó Lőrinc, Móra Ferenc, Pap Károly, Gergely Sándor. Ugyanakkor számos helyi tehetséget is útnak indított, Hajdú Bélát például, aki a harmincas években önálló folyóiratot alapított. Egy olyan tanulmányban tehát, amely az irodalmi nyilvánosság sajtóformáinak teljességét dolgozza fel, a Reggeli Hírlap fontos fejezetet képviselne (fontosabbat, mint egynémely, alább tárgyalt folyóirat); e dolgozatban viszont, amely csak a folyóiratokra korlátozódik, éppúgy nem lehet róla szó, mint a többi helyi újság irodalomszervező szerepéről.[4] E munka kizárólag azokat a Miskolcon kiadott folyóiratokat tárgyalja, amelyeket A BAZ megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája[5] irodalmi folyóiratként jelölt meg. A mutató néhány tévedése (a Divattudósító, illetve a Miskolci Jogászélet Szépirodalmi Melléklete helytelen besorolása például) óvatosságra int: ki is maradhattak onnan, s így sajnos az elemzésből is olyan sajtótermékek, amelyek pedig arra érdemesek lettek volna. A miskolci irodalmi jellegű lapok, lapkísérletek köre a további kutatások révén remélhetően tovább bővíthető; érdemes lenne különösen szemügyre venni a Sassy Csaba személyéhez kötődő kiadványokat.

Végezetül megemlítem, hogy a miskolci irodalmi folyóiratok története csupán szerény (s a legkevésbé jelentős) része az 1950-ben három vármegyéből egyesített mai Borsod–Abaúj–Zemplén megye irodalmi hagyo­mányainak. E tágabb tájhaza a magyar folyóirat-kultúrában kiemelkedő, sőt, túlzás nélkül mondhatjuk, úttörő szerepet játszott. Csupán a legjele­sebbeket említve: Kassán alapította meg 1788-ban Kazinczy Ferenc, Batsányi János és Baróti Szabó Dávid a legelső magyar irodalmi folyóiratot (Magyar Museum), ugyanitt adott ki később önálló „hónapos írást” (Orpheus címmel) a szerkesztőtársaival összekülönbözött Kazinczy Ferenc. A Sárospataki Füzetek 1857-1859 között Erdélyi János szerkesztésében irányt-adója volt az önkényuralom apátiájából ocsúdó szellemi életünknek.

A miskolci lapokra korlátozott elemzés során sem feledhetjük tehát, hogy a megyeszékhelynek és regionális központnak a legsajátabb kincsei közé tartoznak e gazdag hagyományok is; ma már Borsodban sem szégyen, sőt, kötelesség zempléni, abaúji szívvel és büszkeséggel ápolni ezeket az emlékeket és értékeket.