A Tokaji írótábor dokumentumaiból 1990-1993

Jelen voltak: Koczkás Sándor, Lakatos István, Májer János, Mezey Katalin, Pomogáts Béla, Radnóti Sándor, Serfőző Simon, Szabó György, Székelyhidi Ágoston, Tarján Tamás és Zimonyi Zoltán kuratóriumi tagok, Sáray László ügyvivő, továbbá rövidebb ideig Jókai Anna, a Magyar Írószövetség elnöke.

Távollévők: Csoba Tamás, Hubay Miklós, Mészáros György és Petőcz András.

A kuratórium 11 pontból álló napirendet tárgyalt meg (1. sz. melléklet) és az alábbiakban állapodott meg:

Jelenvoltak: Hubay Miklós, Cseres Tibor, Lakatos István, Májer János, Pomogáts Béla, Székelyhidi Ágoston, Hegyi Imre, Petőcz András, Tarján Tamás és Zimonyi Zoltán kuratóriumi tagok, Sáray László és Körtvélyesi Erzsébet ügyvivők.

Az ülés határozatképes.

A kuratórium szervezeti, személyi kérdéseket tárgyalt meg, véglegesítette a tábor programját, foglalkozott a Tokaji Írótábor című újsággal, a sajtótájékoztatóval és az alábbiakban állapodott meg:

A 13–14. § összevonásra kerül.

Az új 14. § szövege a következő: „A számvizsgáló bizottság az egyesület ellenőrző szerve; a pénz- és vagyonkezelés jog- és szakszerűségén őrködik. Két tagját a kuratórium választja meg önmagából.

A kuratórium megvitatta és helyesnek találta elnöki és titkári feladatkör létesítését, ezzel kapcsolatban személyi javaslatok is elhangzottak, és konszenzus alakult ki az elnök és a titkár személyét illetően, szavazásra azonban nem került sor. Az alapszabály módosítása és a személyi döntések meghozatala a következő kuratóriumi ülés feladata lesz.

A kuratórium a soron következő ülését Tokajban, az írótábor megnyitását megelőző napon, augusztus 20-án a koraesti órákban tartja, közös vacsora keretében.

Jelen vannak: Cseres Tibor, Hubay Miklós, Koczkás Sándor, Lakatos István, Mezey Katalin, Pomogáts Béla, Serfőző Simon, Székelyhídi Ágoston, Tarján Tamás (az ülés kezdetén), Sáray László és Zimonyi Zoltán.

A jegyzőkönyvet Zimonyi Zoltán vezeti.

A kuratórium, amely határozatképes, az alábbi napirendi pontokról tárgyal:

1. Az 1992. évi rendezvény tapasztalatai
2. Tájékoztató gazdálkodásunkról és anyagi helyzetünkről
3. A Tokaji írótábor Évkönyv szerkesztési elvei
4. Az 1993. évi írótábor előkészítése

Az előzetes napirendi javaslat ellenére, időhiány miatt nem kerül sor az egyesület működési elveinek, illetve alapszabályának áttekintésére. A kuratórium felkéri Mezey Katalint, Székelyhídi Ágostont és Zimonyi Zoltánt, hogy három év tapasztalatai s az irodalmi–kulturális élet változásai miatt esetleg szükséges alapszabály-módosítási javaslatokat készítsék elő s terjesszék be a következő ülésre.

Lakatos István bejelenti, hogy a Magyar Könyv Alapítvány kuratóriuma 120 ezer Ft-ot szavazott meg az írótábor évkönyvének támogatására.

Székelyhídi Ágoston a debreceni Civis Rt. további mecénási készségéről hoz hírt, az 1993. évre 80 ezer Ft-ot ajánlanak fel. Ezt követően kerül sor a nyári összejövetel tapasztalatainak a megbeszélésére.

Cseres Tibor az értékelést mellőzve utal arra, hogy az Európai Utas című folyóiratban cikket közöl, ennek a záró részében összefoglalta a véleményét.

Lakatos István szerint az összejövetel politikai hangvétele jó volt, kiemeli a cseh, morva és szlovák írók jelenlétének fontosságát. A további hozzászólók kritikus hangon főleg a táborban jelen nem lévők fenntartásait hangoztatják.

Serfőző Simon elmondja: jelzés érkezett hozzá Egerből Sándor András sérelmeiről, s arról, hogy többen nem kaptak meghívást, köztük régi tokaji törzstagok. (Lakatos István közbeszólva javasolja, hogy abban a borítékban, amelyben az írószövetség a szokásos havi tájékoztatóját postázza, küldjön mindenkinek külön meghívót a Tokaji Írótábor.) Serfőző Simon, folytatva a panaszok és jelzések felsorolását, elmondja: Fekete Gyula és Molnár Zoltán úgy érzik, hogy a régi gárda kivettetett a Tokaji Írótáborból, az már nem az ő táboruk. Mégis, mintha közeledés lenne a részükről, szeretnének bekapcsolódni, s ebben segíteni kellene nekik, jó lenne megkörnyékezni őket. Jó lenne, ha Fekete Gyuláék, Molnár Zoltánék visszatérnének. S fontos lenne az is, ha a helybeli vezetők is éreznék: közük van a táborhoz. Miskolc város polgármesteri hivatalában megfogalmazódott, ha pénzt adnak, szeretnék, ha közük is lenne a Tokaji írótáborhoz. Ki kellene találni azt, hogy hogyan lehetne őket a tábor részévé tenni. Serfőző hivatkozik a kuratórium jelen nem lévő tagjára, Cs. Varga Istvánra, aki úgy fogalmazott: mi közöm nekem a táborhoz? Hogyan lehetne az ő érdekükhöz közelíteni? (Pomogáts Béla közbevetett kérdésére: – Mi az ő sérelme?): Cs. Varga a regionalitást hiányolja. A kettőt elegyíteni kellene.

Pomogáts Béla „a régi tábor", „az alapító atyák" sérelmével kapcsolatban sajnálja, hogy a hangsúlyváltás nem ment végbe finomabban, nem volt elég harmonikus. Akik kialakították egykor a szellemiségét, ne érezzék magukat ma felháborítva ettől az intézménytől. Ha most közelednének, gesztusokat kell tenni. Két javaslata van. Az egyik: írjon nekik a kuratórium levelet Cseres Tibor vagy minden tag aláírásával, s biztosítsuk őket, nem akarunk eltávolodni a hagyománytól. A másik javaslata: nem lehetne-e jövőre egy kerekasztalt rendezni (Fekete Gyula, Molnár Zoltán részvételével), megkérdeni tőlük, ők mit tartanak fontosnak most. Az egész magyar irodalmi élet feladata a megoszlások, feszültségek kiegyenlítése. Ki kellene használni a lehetőségeket. Arra kellene törekedni, hogy egyeztető magatartás, „vírusvédelem” érvényesüljön. A regionalizmust hiányolók pedig nyilván azt várják, hogy a tábor témaköreiben jelen legyenek a helyi vonatkozások is. Például beszélgetések a régióról, kulturális törekvéseiről stb.

Lakatos István tart tőle, vajon Fekete Gyula és Molnár Zoltán nem lennének-e diktatórikusak, nem kívánnának-e maguknak elsőbbséget. Nyilván nem érdekelné őket, ha például a posztmodernről lenne szó. Meg kellene kérdezni tőlük, hogy elég türelmesek lennének-e akkor? Értetlenül fogadta egyébként, s nem tudja most sem, hogyan alakult ki, hogy a Heller–Fehér házaspárt kértük fel a tanácskozás hangmegütőiként. Ma már szívesen leül velük, de nem feledhető például Heller Kosztolányi könyve 1954-ből. Etikailag is latba esik, hogy a főelőadók ők voltak.

Zimonyi Zoltán az elhangzottakkal kapcsolatban emlékezteti a kuratóriumot: az 1990-es tartalmi és szervezeti megújulásától kezdve a Tokaji Írótábor nagy tapintattal törekedett arra, hogy egykori résztvevői és meghatározó személyiségei integrálódhassanak. Fekete Gyulát alapszabályunk szerint az írószövetség választmánya küldte a kuratóriumba, ő ezt el is fogadta, majd visszalépett; azóta több ízben is felkértük előadónak, az idén is, de mindig kitérő választ adott. Gorombán visszautasította a Bartók Béla-díjat, amelyet 1990-ben a kuratórium (az alapító Hegyi Imre, a tábort második évtizede szervező Sáray László és az összejövetelnek otthont adó Tokaj város mellett) neki ítélt. A Tokaji Írótáborhoz címzett táviratában egy kivétellel közvetve megsértette az egész kuratóriumot, amikor azt hangoztatta, hogy egyedül csak Serfőző Simonban bízik, és az írótábort gyalázkodó ellenfelei kezébe játszottuk át. Annak idején, amikor az 1989-es táborban megválasztottaknak, a Tokaji Írótábor Egyesület későbbi megalapítóinak dönteniük kellett a tábor megszűnésével fenyegető válsághelyzetben arról, hogy az eredeti megbízáson túl, saját belátásból szerepet vállalnak-e a tábor megtartásában, a pénz utáni futkosásban, egybehangzó volt a válasz: igen, de csak akkor, ha meg tudjuk haladni a Tokaji Írótábor Fekete Gyula nevével jelzett szintjét. A tábort senki sem játszotta át senkinek, maga Fekete Gyula vesztette el befolyását 1989-ben, amikor a változások izgalmától fűtött írótársaival nem tudott párbeszédet folytatni azon a fórumon, amely az időszerű politikai helyzetet, s abban az irodalom esélyeit vitatta volna meg az ő vezetésével. Rajta kívül azonban senki sem jutott szóhoz, a helyzetértékelése és elemzése pedig kimerült Aczél György nevének ötpercenkénti, gunyoros említésével. A résztvevők „búcsúszimfóniába” illő módon fogytak el monológja közben.

Gesztusoknak láthatóan nincs többé értelme, mert az elmúlt három év gesztusai ellenére is csak az lett egyre bizonyosabb, hogy a tábort korábban meghatározók nem tudják elfogadni a változást, a Tokaji Írótábor valóban irányzatok fölött álló egyetemes fórum jellegét, ahol mint egyenlők az egyenlők között, ők is jelen lehetnének. A kuratórium korábban úgy döntött, hogy a listákkal, meghívással mindig együtt járó kirekesztést, esetlegességet kiszűrve, kizárólag a nyilvánosság révén hív résztvevőket az írótáborba. Ennek ellenére, megkülönböztető bánásmódként, a tokaji tábor korábbi résztvevői személyre szóló meghívót is kaptak, a Móricz Társaság tagjaihoz hasonlóan, ez utóbbiak Cseres Tibor személyes kívánságára. A kuratórium javasolta, hogy idén kérjük fel többek között Fekete Gyulát, Czine Mihályt, Ilia Mihályt, Görömbei Andrást előadónak – nem vállalták, Ilia Mihály nem is válaszolt, Czine Mihály pedig sürgetések, telefonüzenetek ellenére is csak a tábor előtti napokban kívánt jó együttlétet a megcímzett válasz-levelezőlapunkon. Ezzel szemben viszont más írótársakkal a civilizált szokásoknak és az udvariasság normáinak megfelelően könnyen, gyorsan és eredményesen lehet tárgyalni. Arról tehát, hogy némiképp háttérbe szorult az úgynevezett népi-nemzeti irányzat néhány képviselője, akik korábban meghatározták Tokajt, s maga az irányzat is, nem a kuratórium, nem a szervező tehet, hanem ők maguk. A tekintélyük kicsorbult, nem vállalják nyílt fórumon a szellemi vitát. Sándor András korábban már tisztázott, jelentéktelen apróságon alapuló sértődése is azt bizonyítja, hogy erősebb a sértődési készség, mint a valódi ok és az őszinte részvételi szándék. Zimonyi Zoltán arra a közös döntésre is emlékezteti a kuratóriumot, miszerint már nincsenek úgynevezett nyitó vagy főelőadások. Heller Ágnes és Fehér Ferenc nem hangmegütők voltak, akiket a tanácskozás alaphangjának megadására kértünk fel, hanem előadók, miként a többiek is. A három nap végre egyenletesen jó színvonalú volt, sőt, talán a legtöbb izgalmat a korábban mindig unalmas, ellaposodó harmadik nap hozta. Az első nap politika- és társadalomtörténeti jellegű előadásokból állt (Petr Pithart, Kántor Lajos), s a téma eme megközelítésébe illeszkedett be színvonalasan, gondolatébresztő-vitára hangoló szellemességgel Heller Ágnes és Fehér Ferenc előadása. Részvételük nyeresége volt a tábornak. Zimonyi Zoltán végül a Tokaji Írótábor sikerével paradox módon együtt járó távlatvesztésről szól, amelyet a mostani kuratóriumi ülés is érzékeltet. A tábor – a rendezés technikai körülményeit, a résztvevők és a tanácskozás színvonalát, a toleráns hangot és a jó hangulatot is beleértve – nagyon jól sikerült. A szélesebb nyilvánosság is részese lett a tokaji tanácskozásnak a ráhangoló-előkészítés (Magyar Hírlap Ahogy tetszik melléklete), és az Évkönyv révén, amely a tanácskozás jegyzőkönyvét közli. A tábor kétségkívül eddigi története csúcsára jutott, most mégis úgy látszik, hogy a hivatását és célját, a nyitott fórum szerepet — amelyet pedig érdemes volt, akár áldozatok árán is szolgálni — nem tudja kiteljesíteni, mert az írótársadalom egyes csoportjai — köztük a régi tokajiak — láthatóan nem vagy egyre kevésbé készek az együttlétre és a párbeszédre. Mintha most a népiek átkoznák ki a Tokaji Írótábort. Kissé furcsa a regionalitást számon kérni a mai írótáboron, hisz képviseletet biztosít a térség önkormányzatainak a kuratóriumban; a miskolci polgármester úrnak is alkalma lenne elmondania javaslatait az üléseinken, de egyszer sem jött el (ehhez, mint tiszteletbeli tagnak természetesen joga van, korántsem számon kérő tehát a megállapítás). Kitűnő együttműködés alakult ki Borsod–Abaúj–Zemplén megyegyűlésével és önkormányzati hivatalaival, valamint Tokaj várossal. A programunkban minden évben szerepeltek a régióhoz közvetlen kapcsolódó témák. Tanúsítja ezt az 1992. évi tanácskozást összefoglaló Évkönyvünk Tokaji esték című fejezete, vagy az idei program, ahol fórumot kapott a Tokaj Hétszőlő Rt., s maga Tokaj város. A régi Tokaji Írótáborhoz, s a régióhoz kötődő alkotókkal való törődés jele, hogy minden évben a program keretében nyilvánosan köszöntöttük az évfordulósokat (Gergely Mihályt és Serfőző Simont pl.). Inkább elmondható sajnos, hogy a régióból tartják távol magukat egyesek a tábortól, feltűnő volt például idén a Holnap szerkesztőinek már-már tüntető hiánya, s érthetetlen az is, hogy miért nem hozta le a Holnap az írótábor felhívását, miért nem hívta meg az általa biztosított nyilvánosság révén többek között a volt „tokajiakat"?

Székelyhídi Ágoston szerint a Tokaji Írótábor legfőbb törekvése megvalósult az elmúlt három évben, az egyetemes magyar irodalom fóruma lett. Nem szándékok és törekvések megvalósulása azonban, hanem visszahatás is, 1990 óta olyan, amilyenné az irodalom formálja. Nem szubjektív válogatás dönt arról, hogy ki jöjjön, ki ne. A legnagyobb győzelem, hogy mindenki ott lehet. A törekvések maguk alakították a mozgásterüket, most az arányokra, a természetes erőrendszerre kell törekedni. Kétségtelenül hiányzik a táborból a nemzeti vonal. A régiónak is új szerepet kell adni. A jövő évben mellékrendezvényt is lehetne szervezni, például Miskolcon, mai magyar társadalomkutatók bevonásával. Ez az év a Tokaji Írótábor nagy kiteljesedése volt. Keszthely, a magyar írók világtalálkozója sem szorította háttérbe, sőt, a tokaji összejövetel mintha kicsit szabadabb is lett volna. Azt a folytonosságot, amelyre talán néhányan gondolnak, nem lehet megvalósítani, de legalább jelét adhatjuk. Meghívhatnánk például a „tokajiakat”, mint most a „lillafüredieket”, hogy jöjjenek el, s ahogy a hatvankilences tanácskozás résztvevőivel, dolgozzuk fel közös beszélgetésben, vitában múltunknak ezt a szeletét. A regionális találkozást pedig Miskolcon kellene megszervezni, Serfőzőék legyenek a házigazdái.

Mezey Katalin elismeréssel szól a tábor nyitottságáról, amely nem szorul korrekcióra. A program és a szervezés viszont egyoldalú, azt nem uralhatja ugyanis egyetlen irányzat. A program irodalmi divatlap legyen, a teljes választék. A népi irányzat fiatalabb nemzedékét kell Tokajban szerephez juttatni, mert ők még képesek a párbeszédre.

Zimonyi Zoltán emlékeztet rá, hogy az idei tábor előadói és résztvevői irányzatos sokféleséget képviseltek, más-más korosztály tagjai, más irodalomszemlélet, más műhelyekhez való kötődés jellemzi például Tornai Józsefet, Lengyel Balázst, Márton Lászlót, Szilágyi Ákost, Reményi József Tamást, Bertha Zoltánt, Kántor Lajost, Balassa Pétert, Haraszti Miklóst, Serfőző Simont, Szabó B. Istvánt.

Hubay Miklós megismétli a táborban már nyilvánosságra hozott tervet: a Magyar P.E.N. Club Illyés Gyula-díját, amelyet a francia irodalom magyar fordítójának ítélnek oda, a Tokaji Írótáborban adnák át. Javasolja, hogy hívjuk meg a francia partner, a Conseil de Gens de Lettre díjazottját is a Tokaji Írótáborba, lehetővé téve egyúttal, hogy két hétig Magyarországon tartózkodjon.

Koczkás Sándor hangsúlyozza, hogy a kuratórium tervezett előadói névsora eredetileg színesebb volt. Czine Mihály és Fekete Gyula napjaink két nagy vesztese. Fekete, aki az MDF-ből kivált, hogy a Néppárt elnöke legyen, rossz taktikai érzékkel, szerencsétlenül politizált. S bár mindkettőnek komoly szerepe volt a rendszerváltozáshoz vezető folyamatban, ám mára már túlhaladt rajtuk az idő.

Hubay Miklós szerint Czine Mihály és Fekete Gyula egy ügyet visznek jégre, a nemzeti kultúrát, amelyet nem lehet, csak magasabb szinten tartani és védeni.

A kuratórium — ezt a napirendet lezárva — végső soron nem kötelezi el magát újabb gesztusok mellett.

Harmadik napirendi pontként a kuratórium az egyesületi évkönyv szerkesztési elveit beszéli meg. Mintaként jóváhagyja, és minden tekintetben elfogadja az első kötetet, s a második szerkesztésével is Zimonyi Zoltánt bízza meg. E munkáért kötetenként, amennyiben van rá pénz, 30.000 Ft bruttó szerkesztői honoráriumot javasol, illetve hagy jóvá.

Negyedik napirendi pontként az 1993. évi tábor szervezésével időhiány miatt csak röviden foglalkozik a kuratórium. Újra mérlegeli a nyáron kitűzött témát, Székelyhídi Ágoston javasolja, hogy Rész és egész legyen a cím, illetve a tematika, s az egyes irányzatok s a magyar irodalom egészének összefüggéseit vizsgálják az előadások. A kuratórium végül nem változtatja meg a nyári döntését, ennek megfelelően az 1993. évi tanácskozás címe és témája: A magyar irodalom és kultúra változásai 1990—1993. Hubay Miklós javasolja, hogy a programban kárpátaljai kirándulás is szerepeljen, menjen át a tábor például Ungvárra.

Készült a Tokaji írótábor Egyesület kuratóriumának ülésén, 1993. augusztus 19-én, csütörtökön este fél nyolckor Tokajban, a Széchenyi István Középiskolai Kollégiumban (Bajcsy-Zsilinszky út 15-17.).

Jelen vannak: Hegyi Imre, Hubay Miklós, Lakatos István, Májer János (nem írta alá a jelenléti ívet), Mezey Katalin, Petőcz András, Pomogáts Béla, Sáray László (időszakosan, nem írta alá a jelenléti ívet), Serfőző Simon (nem írta alá a jelenléti ívet), Székelyhídi Ágoston, Zimonyi Zoltán.

Az ülést, amely határozatképes, Zimonyi Zoltán titkár vezeti. Elsőként Cseres Tibornak „adja meg a szót"; a kuratórium néma főhajtással emlékezik meg májusban elhunyt elnökéről. Ezután a kuratórium az alábbi napirendi pontokról tárgyal, illetve dönt:

Zimonyi Zoltán tájékoztatja a kuratóriumot, hogy a program módosul, mert Lator László és Dérczy Péter az utolsó napokban visszalépett az előadók közül, Haraszti Miklós pedig nem lesz személyesen jelen, dolgozatát viszont elküldi írásban. Lator levélben indokolta a döntését, csak egyik okként jelölve meg, hogy ebben az évben nagyon elfáradt, nincs lelkiereje megtörni vidéki magányát az Őrségben. Az igazi és nyomósabb ok irodalmi természetű: tart attól, hogy „elaggott ízlése” olyan mondandóra késztetné, amivel megbántja a fiatalabb nemzedéket. Az öncsonkító költészetről akart beszélni, amely zsarnoki divatoknak engedve, nemegyszer megkésve, negyed­–ötödkézből kapott minták szerint pusztítja önmagát, mond le eredeti természetéről. Tart tőle, hogy sokféle érzékenységet sértene, s előadásával csak elősegítené a nemzedékek közti, amúgy is többnyire áldatlan viszony elmérgesedését. Dérczy Péter titkárnőjével telefonáltatott, hogy költözés miatt nem tud jönni, az ezt követő rábeszélési kísérletre emelt hangon közölte, hogy nem nyit vitát a döntéséről. Haraszti Miklós „engedélyt kért”, hogy üdülni mehessen és kikapcsolódjon, miután az elmúlt három évben szinte minden percét lekötötte a politika, s most váratlan családos külföldi nyaraláshoz jutott. Előadását azonban megírja és elküldi. A kuratórium a tájékoztatást tudomásul veszi, az előadások sorrendjén nem változtat, és senki sem emel kifogást az ellen sem, hogy Haraszti előadását távollétében felolvassák.

A kuratórium ezután jóváhagyja, hogy szokásos módon Tokaj város polgármestere, Májer János nyissa meg az összejövetelt, egy perces felállással adózzanak Cseres Tibor emlékének, utána Székelyhídi Ágoston kapjon szót, aki a tavaly egybegyűltek bizalmából lett a kuratórium tagja, így számot kell adjon választóinak az írótábor, illetve a kuratórium munkájáról.

Zimonyi Zoltán tájékoztatja a kuratóriumot, hogy eredménytelen az a körleveles szavazás, amely az április 30-i ülésen elfogadott (s utóbb Mezey Katalin és Székelyhidi Ágoston által részleteiben is megerősített) új alapszabály mellékletére, a kuratóriumi tagok küldésére jogosult szervezetek kiválasztására vonatkozott. Többen (Hubay Miklós, Pomogáts Béla, Radnóti Sándor, Serfőző Simon, Cs. Varga István) nem küldték vissza ugyanis a szavazólapot. A beérkezett szavazatok összesítése pedig fölöslegesnek látszik, miután Székelyhidi napokban kiküldött körlevele vélhetően a már elfogadott új alapszabály visszavonását kezdeményezi. A helyzet tisztázásáig a melléklettel foglalkozni értelmetlen.

A vita során (amelyben főként Székelyhidi Ágoston, Mezey Katalin és Zimonyi Zoltán fejti ki álláspontját) újra felszínre jönnek az április 30-i ülésen már megtárgyalt és lezárt kérdések, a rendezvény jellegű Tokaji írótábor egyesületként való definiálásának nehézségei, a lehetséges más önmeghatározások (alapítvány, valamely szervezet rendezvénye), ezek előnyei és hátrányai, a közgyűlés kérdése, a kuratórium és az adott évi táborban éppen jelenlévők hatásköre. Tisztázódik, hogy Székelyhidi Ágostonnak mindössze jogi aggályai vannak, és nem a már meghozott döntés visszavonását, azaz nem újabb alapszabály megalkotását kezdeményezi. Vélhetően mindenkiben tudatosul, hogy sem a három éve hatályos régi, sem az új alapszabály nem biztosít a táborban éppen jelenlévőknek közgyűlési hatáskört, a programban szereplő Tájékoztató az egyesület új alapszabályáról valóban tájékoztató, döntésre nem kerülhet sor sem az új alapszabályt, sem (1 fő kivételével) a kuratóriumi tagok megválasztását illetően. Bár a kuratórium határozatképes, Zimonyi Zoltán javasolja, hogy a kellő körültekintés érdekében a szervezeti kérdéseket a következő ülésen zárják csak le, s áprilisi határozatát megismételve ismét bízza meg a kuratórium Mezey Katalint és Székelyhidi Ágostont, hogy a lehető legrövidebb időn belül, legkésőbb szeptember közepéig mutassák be a jogi aggályaikat feloldó, szövegszerűen is megfogalmazott javaslatukat, az egységbe foglalt, általuk megfelelőnek tartott alapszabály tervezetet. A kuratórium a javaslattal egyetért, Mezey Katalin és Székelyhidi Ágoston a megbízást elfogadja.

Zimonyi Zoltán a rövid, udvariassági jellegű záróülésen megköszöni a kuratórium jelen lévő és jelen nem lévő tagjainak, hogy segítségükkel a Tokaji Írótábor évről évre előbbre lépett szellemileg, a lebonyolítási technikákban és a vendéglátás színvonalában is. További cél lehet a nagyszabású, tömeges rendezvény valaminő szerény évközi infrastruktúrájának a megteremtése. Kéri, viseljék ennek is gondját. Emlékezetbe idézi a soron következő, legsürgősebb feladatokat. Rövid időn belül, lehetőleg még szeptemberben össze kell ülnie a kuratóriumnak, hogy a szervezet függőben lévő ügyei végre lezáruljanak és az új kuratórium felállítható legyen. Ezzel kapcsolatos Mezey Katalin és Székelyhidi Ágoston megbízása. Kéri azokat, akik a kőrleveles szavazásban eddig nem vettek részt, hogy mielőbb küldjék vissza az ívet. A jövő évi találkozó témájának a kitűzése már az új kuratórium hatásköre lesz, minden beérkezett ajánlást összesíteni és továbbítani fog. Reményét fejezi ki, hogy a kuratórium a jelenlegi összetételében az új ciklusban is együtt marad.

Lakatos István szóvá teszi, hogy előző este legalább harmincan felmentek a hegy tetején lévő ivóhelyre, egy kis kertbe, ahol a tulajdonos halálra volt sértődve, nem is volt hajlandó leülni hozzájuk, mert (mint azt a fia elmondta) nem kapott meghívást a Tokaji Írótáborba, noha a rendezvény szponzora. Hasonló sértettséget tapasztaltak Fehér Ferencék az egyik főutcai vendéglőben, ahonnan kinézték, szinte kiutálták őket és a tokaji írótábor résztvevőit, ki sem akarták szolgálni őket, mert a vendéglős itt sem kapott meghívást, noha ő is közreműködött valamilyen módon. Mi történt, elfelejtettétek? – kérdezi.

Székelyhidi Ágoston szerint tisztázni kell a regionális viszonyokat, ugyanis a régióval való kapcsolat teljes tisztázása nélkül nem nézhet jó lelkiismerettel a jövőbe az írótábor. Gennyes gócokat nem lehet benne hagyni. Javasolja, hogy a következő ülésen a kuratórium vegye sorra az írótábor és a régió kapcsolatát érintő kérdéseket, és próbálja meg szétszálazni azokat. Hubay kérdésére, hogy ki volna az a felelős vezető, akit érdemes lenne meghívni erre a kuratóriumi ülésre, többen emlékeztetnek arra, hogy Szabó György, a megyegyűlés elnöke a kuratórium tiszteletbeli tagja, s minden ülésre meghívót kap.

Sáray László elmondja, hogy minden szponzor kapott meghívót, a pincében és a vendéglőben elhangzott vádat, ha az valóban elhangzott, visszautasítja. A helyi meghívások Tokajból, a város részéről történtek. Megjegyzi, hogy arról is kell majd beszélni egyszer, vajon etikus-e a három napig itt tartózkodó írók és a helyi polgárok kapcsolata. Lehet úgy is fogalmazni egyes pincésgazdák önkéntes vendéglátásával kapcsolatban, hogy szponzorálás, holott esetleg nem is erről van szó, hanem személyes kapcsolatról, az irodalom iránti érdeklődésről, s nemegyszer üzleti szempontokról. S ez rendben is van. De az már nincs rendben, név nélkül, hogy ezeket a találkozásokat egyes pincegazdák a polgármester ízléstelen fúrására-faragására használják fel. A személytől függetlenül tekintettel kell lenni a mindenkori polgármesterre, nem hozhatjuk ilyen helyzetbe egy-két pohár borért. Az írótábor, az itt lévő szellemi erők meggyőzése már a jövő évi választási készülődés része, helyezkedés. Van tehát, aki visszaél a vendégszeretettel, hogy egy-két pohár bor ellenében hallgatósága legyen. S ezért történt az, mert megtörtént, hogy ez az illető, aki nem szponzor egyébként, most valóban nem kapott meghívót a várostól, korábban igen, de akkor az akkori beosztása miatt elsősorban.

Zimonyi Zoltán végezetül kéri a kuratóriumot a hatáskörök betartására. Egy kellemetlen eset miatt kénytelen szóba hozni. A tábor szervezésében üzleti szempontok is szerepet kapnak, így például a helyszíni forgatásra kizárólagos engedélyt Jónás Zoltán és stábja kapott, ellenszolgáltatásként saját eszközeikkel hangosítanak, rögzítik a tanácskozás teljes kép- és hanganyagát, sőt, ez évtől fényképfelvételeket is készítenek az évkönyv számára. Az ilyenfajta megállapodások megkötése a titkár hatáskörébe tartozik. Megjelent viszont egy stáb, amely Székelyhidi Ágostonra hivatkozva forgatni akart.

Zimonyi Zoltán tisztázza, hogy nem hírműsorról volt szó, amelynek természetesen szabad a mozgása bármikor, a forgatás kizárólagos jogának eladása műsorra vonatkozott. Közelebbről Kiss Péter Ernő volt az, aki „Guszti bácsira” hivatkozva akart forgatni a nyíregyházi tv stábjával a Magyarországról jövök TV2 műsor számára, jóllehet Jónás Zoltán már megállapodott a Magyarország ma című produkcióval, az írótábor pedig Jónással. Nyilván minderről Székelyhidi nem tudott, épp ezért célszerű a hatásköröket kínosan betartani. Kizárólagosan anyagi, üzleti szempontok játszottak szerepet a forgatás tiltásában, sem az említett műsor, sem a riporter személye, sem a nyíregyházi stáb ellen az írótábornak nincs kifogása. Székelyhidi meglepve mondja, hogy minderről szó sem volt, Kiss Péter Ernőnek semmiféle engedélyt nem adott, így ő ezek szerint alaptalanul hivatkozott rá.

Készült a Tokaji Írótábor Egyesület kuratóriumának 1993. október l-jén, pénteken délután 13 órakor kezdődött ülésén, a Magyar Írószövetség székházában (Bp., Bajza utca 18.).

Jelen vannak: Hubay Miklós, Koczkás Sándor, Lakatos István, Mezey Katalin, Pomogáts Béla, Serfőző Simon, Székelyhídi Ágoston, Tarján Tamás és Zimonyi Zoltán, a kuratórium szavazati jogú tagjai, továbbá Hegyi Imre, Májer János, Tokaj polgármestere, a kuratórium tiszteletbeli tagjai, Szabó György tiszteletbeli tag képviseletében Csáki Imre, B.-A.-Z. Megye Önkormányzati Hivatalának osztályvezetője, továbbá Sáray László ügyintéző. Hiányzók: Petőcz András (előre bejelentette, külföldön tartózkodik), Radnóti Sándor, Cs. Varga István.

Az ülést levezető Zimonyi Zoltán titkár napirend előtti tájékoztatójában összefoglalja az előzményeket. A kuratórium egy éve határozott arról, hogy az alapszabályt módosítja. Ennek megfelelően elkészült a tervezet, amelyet az 1993. április 30-i ülés elfogadott, majd (az alapszabály által is rögzített) körleveles szavazás formájában a mellékletét is, amely megállapítja a kuratóriumi tagok küldésére jogosultak listáját. A jelen pillanatban tehát már bejegyeztethető lenne az egyesület alapszabályának módosítása. Ennek ellenére – az augusztus 19-i kuratóriumi ülés állásfoglalásának megfelelően – a szervezeti kérdések ma ismét napirendre kerülnek, amit körültekintés és megfontoltság indokol. Mezey Katalin és Székelyhídi Ágoston részéről ugyanis utólag aggályok merültek fel a már elfogadott és általuk is megszavazott alapszabállyal kapcsolatban, ezért kérte fel őket ismét a kuratórium augusztus 19-én, hogy dolgozzák ki és mutassák be az aggályaikat feloldó, szövegszerűen is megfogalmazott javaslatukat, a szerintük megfelelő alapszabály tervezetet. Első napirendi pontként tehát erre kerül majd sor, a további menetrend az előterjesztésből adódik.

Zimonyi Zoltán emlékeztet rá, hogy a mai ülésen mindenképpen le kell zárai az 1990–1993 augusztusa között mandátummal rendelkező kuratórium részéről az alapszabállyal kapcsolatos szervezeti és személyi kérdéseket, illetve egyáltalán a kuratóriumnak a működését, mert az 1990-es megbízása ma lejár, így az a továbbiakban illegitim és alapszabály-ellenes lenne. A döntések tehát tovább nem odázhatók. Hangsúlyozza azt is, hogy az időhiány és a lépéskényszer sem vezethet elkapkodott, kihordatlan döntésekhez. Modus vivendit kell találni, amely szerinte az alábbi lehet:

Zimonyi hangsúlyozza: bármilyen megoldást választ is a kuratórium, mindenképpen döntenie kell arról, hogy ki legyen a továbbiakban az egyesület cégbíróságon bejegyzett képviselője, miután ő (az eddigi képviselő) a működését a Tokaji Írótáborban be kívánja fejezni, ahogy azt az ülést előkészítő levelében már jelezte, s ezennel hivatalosan és formálisan be is jelenti. Mint elmondta, visszavonulási szándéka nem új keletű, legalább egy évre vezethető vissza, s indítékai sem személyes természetűek. A bejelentését azért kapcsolta a tisztújítás természetes személycseréihez, mert lemondásával nem akarta megzavarni a tábor előkészületeit és munkáját. Visszalépési szándéka miatt is kezdeményezte és tartotta napirenden már egy éve az alapszabály módosítását: rendezett viszonyokat, működőképes és a Tokaji Írótábor irányzatoktól független, egyetemes fórum jellegét is garantáló szervezetet szeretne hátrahagyni.

Lemondását részletesen is megindokolva elmondja, hogy az személyes tiltakozás a régió, Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Miskolc közállapotai ellen, amelyek számára emberi, erkölcsi és politikai szempontból egyaránt elfogadhatatlanok. A Tokaji Írótábor 1990-es átalakítása, az irodalom önkormányzata szellemében kezdeményezett szervezeti és szellemi megújítása része volt azon szerepeinek amelyeket (az Orpheus megalapításával, az irodalmi muzeológia ismételt, s reméli, tartós meghonosításával, a regionális irodalomoktatási kísérlettel és az ^újKilátó Matinékkal együtt) tízéves teljes visszavonulás és Miskolcról történt kirekesztődés után 1989-90-ben vállalt, főként szülővárosa, Miskolc és régiója, közvetve természetesen a teljes magyar irodalom érdekében. Koncepcióit és cselekvési tervét azonban kivetette magából a régió, s rendjén is lett volna, ha ez koncepciók és programok ütközésében és megméretésében történik, de hogy önkormányzati testületi határozatok születtek meg elemi döntés-előkészítés és meghallgatások mellőzésével (mint például a Petró-ház ügyében, illetve a helyi folyóirat-szerkezet közelmúltbeli átalakításakor), s hogy miskolci érdekcsoportok egyszerűen vasfüggönyt vontak maguk köré önzésből, kicsinyességből, anyagiasságból, ez számára már elfogadhatatlan. Úgy érzékeli, hogy a történések mozgatórugói egyéni érdekek elsősorban, s nem a régió irodalmi és szellemi érdekei.

Zimonyi elmondja, hogy a jól végzett munka sikerélményével, megelégedetten teszi le a tisztét, kitűnően tudott együttdolgozni a kuratóriummal, amely tekintélyes, a magyar irodalom sokféleségét reprezentáló testület. A Tokaji Írótábor szervezetileg és szellemileg is megújult az elmúlt ciklus alatt, e kuratórium irányításával, autonóm módon, az irodalom önkormányzata szellemében működik, s valóban az egyetemes magyar irodalom fóruma lett: nyílt, kellemesen nyárias és szellempezsdítő összejövetel, ahová – tömeges érdeklődés tanúsította mind a négy alkalommal – érdemes eljönni. Megköszöni a jó együttműködést, s kéri a kuratóriumot, hogy a képviselet jogfolytonossága érdekében mindenképpen határozzon még ma az egyesület képviselőjének személyéről, abban az esetben is, ha az alapszabályi módosításban nem tud dűlőre jutni. Ám szeretné, ha mégis sikerülne, így azt kéri, ne időzzenek a továbbiakban a lemondásánál, épp azért jelentette be az ülés kezdetén, hogy mindenki érezze: előre tekintve a tábor jövőjére kell összpontosítani.

Bejelenti azt is, hogy a Tokaji Írótábor Egyesület 1990-1993 között hivatalban lévő kuratóriumának nem ez az utolsó ülése, még sor kerül egy „tokaji stílusú” cikluszáró beszámolóra és baráti találkozóra, terv szerint együtt az új kuratórium alakuló ülésével.

Ezt követően kerül sor első napirendi pontként Mezey Katalin és Székelyhídi Ágoston beszámolójára az alapszabállyal kapcsolatban. Álláspontjukat előzőleg nem egyeztették, s nem készült el szövegszerű alapszabály-tervezet sem. Mezey Katalin ugyanis nem alapszabály módosításra, hanem mindenekelőtt szervezeti felépítés-módosításra tesz írásos javaslatot, ennek megvitatása után következhet, mint mondja, az alapszabály kimunkálása. Előterjesztésének lényege, hogy a létező magyar irodalmi és érdekképviseletek, szövetségek (esetleg baráti társaságok) önkéntesen, saját bejelentkezésük alapján vagy a jelenlegi kuratórium meghívására hozzák létre a Tokaji Írótábor Egyesületet, amely a jelenlegi jogutódja lenne, az egyesület pedig a Tokaji Írótábor Alapítványt. Székelyhídi Ágoston nem készített írásos tervezetet, hozzászólásában eláll korábbi aggályaitól, s az áprilisban elfogadott alapszabályt – főként a kuratórium felállítására, a küldés arányaira vonatkozó – kisebb módosításokkal megfelelőnek tartja.

Zimonvi Zoltán hozzászólásában rámutat, hogy Mezey Katalin javaslata lényegében azonos a Tokaji Írótábor három éve működő szervezetével, az eredeti s az azt korrigáló módosított alapszabállyal. Kérdésére, hogy mi indokolja egyesület és alapítvány kettősét, Mezey Katalin válaszából, Hubay Miklós és Pomogáts Béla hozzászólásából tisztázódik, hogy egyesület és alapítvány helyett egyesület vagy alapítvány kérdését kell újragondolni. Ezt követően a kuratórium újra mérlegeli a szervezet működésének lehetséges kereteit, így az alapítványi, illetve egyesületi formát, illetve az önálló jogi személyiség feladásával rendezvényként való integrálódást valamilyen más egyesületbe vagy intézménybe.

A szavazás során 8 igen szavazattal, 1 tartózkodással a kuratórium úgy dönt, hogy a kialakult formában, s az eredeti alapszabály keretében működjön tovább a szervezet az áprilisban elfogadott (ha szükséges, esetleg további) módosításokkal.

Ezután Mezey Katalin, Székelyhídi Ágoston, Májer János, Serfőző Simon, Sáray László, Zimonyi Zoltán, Pomogáts Béla, Csáki Imre javaslatai, megjegyzései, észrevételei alapján a kuratórium véglegesíti az alapszabály szövegét. A módosítások a következők:

A  kuratórium ezután a szövegszerűen is pontosított, módosított alapszabályt egyhangúlag elfogadja.

(saját alapszabályuk szerint megválasztott vezető testületi tagjaik közül) Magyar Írószövetség (9/0), József Attila Kör        (8/1), Magyar P.E.N. Club (8/1), Széchenyi István Művészeti és Irodalmi Akadémia (7/2), Magyar Írók Szakszervezete (7/2), Magyar Írókamara (6/3), Anyanyelvi Konferencia Védnöksége (7/2), Magyar Írószövetség Észak-Magyarországi Csoportja (9/0)

A következőkben Zimonyi Zoltán javaslatot terjeszt elő az egyesület cégbíróságon bejegyzett képviselőjére, Sáray László személyében. Sáray László Miskolcon él, elkötelezetten, önzetlenül kötődik a Tokaji Írótáborhoz és korábbi lakhelyéhez, Tokajhoz is. 1972., az írótábor megindítása óta szervezője volt a rendezvénynek, értékes tapasztalatokra tett szert, s az egyesület megalakulása után, 1990-től, amikor ügyvivői megbízást kapott az önálló szervezettől, a munkáját közmegelégedésre végezte.

Szervezeti megújítás: (önálló egyesületi forma, független és tekintélyes írói kuratórium irányításával, gondosan megőrzött autonómia (pártok, irányzatok, irodalmi és szellemi műhelyek, regionális érdekek befolyásától független működés), saját nyilvánosság megteremtése (évkönyv, ráhangoló összeállítás);

Az írótábor átalakulása nem kapcsolódott ahhoz a kényszerhelyzethez, hogy megszűnt, illetve átalakult a Hazafias Népfront. Már az 1989-es összejövetelen megfogalmazódott az igény, hogy érvényesüljön az irodalom önkormányzata a Tokaji Írótáborban. A résztvevők akkor megválasztottak egy előkészítő (intéző) bizottságot azzal a céllal, hogy a grémium segítse a Hazafias Népfront megyei Bizottságát a soron következő, 1990. évi összejövetel előkészítésében, nevezetesen a hazai és külföldi önálló irodalmi szervezetek, társaságok, szellemi műhelyek képviselőinek első találkozója megszervezésében, másrészt tegyen javaslatot a tábor új statútumára. Tagjai voltak: Papp Lajos [a Napjaink akkori főszerkesztője], Balla Gyula [Magyarságkutató Intézet], Bartis Ferenc, Hegyi Imre, Serfőző Simon [Napjaink, írócsoport], Sáray László [HNF Megyei Bizottsága] Székelyhídi Ágoston, Tarján Tamás, Tóth László és Zimonyi Zoltán [Új Kilátó Irodalompártoló Egyesület]) Az intézőbizottság személyi összetétele az említett feladatokat fejezte ki. A Népfront azonban ezt a bizottságot nem tudta összehívni, halogatta az időpontokat, mert saját szervezetével volt elfoglalva. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az intézőbizottságnak várhatóan foglalkoznia kell majd a rendezési költségek előteremtésével és a tábor megszervezésével is. Ennek az új helyzetnek megfelelően önszerveződő módon került sor az intézőbizottság első helyzetértékelő megbeszélésére 1990 januárjában. A megbeszélés célja az volt, hogy tisztázza: az intézőbizottság tagjai vállalják-e továbbra is a megbízatást az új helyzetben, s ennek megfelelően készek-e a tábor tartalmi előkészítése mellett szervezési, szponzorálási kérdésekkel és feladatokkal is foglalkozni, azaz mintegy „válságstábbá” alakulva, önálló felelősséggel kézbe venni a tábor jövőjét, amíg a népfront helyzete tisztázódik. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy mi lesz a Hazafias Népfront jövője, hogy meg fog szűnni. Az intézőbizottság tagjai az újabb feladatokkal is vállalta a megbízatását – Papp Lajos kivételével, aki levélben jelentette be, hogy a munkában nem kíván részt venni, az írótábor felelős gazdájának egyedül a HNF-et tekinti, s véleménye szerint az írótábor, az előbbi évekhez hasonlóan, 1990-ben is létrejön mindenféle válságstáb nélkül. A januári ülésen döntöttünk úgy, hogy a folytonosság jegyében, a Tokaji Írótábor eddigi értékeit megtartva kialakítjuk a tábor működésének új kereteit. Az intézőbizottság feladata mindenekelőtt az lett, hogy átvezesse a tábort a korábbi szervezési-szervezeti keretekből önkormányzati formába, azaz önálló intézményként, önálló jogi személyként létrehozza a Tokaji Írótábort, s annak szerveit. Az intézőbizottság emellett vállalta azt is, hogy alapmegbízásának megfelelően előkészíti és megszervezi az 1990. évi találkozót. Az egyesület megalakítására 1990. április 3-án került sor, az alapítók az 1989-ben megválasztott bizottság tagjai voltak, s illetve néhány, általuk meghívott személy. Nem törekedtünk látványos és tömeges alapító tagságra, az egyesülési törvény minimumában meghatározott számnak kívántunk mindössze eleget tenni. Az alapítók, név szerint: Balla Gyula, Bartis Ferenc, Hegyi Imre, Maróti István, Mezey Katalin, Sáray László, Serfőző Simon, Tarján Tamás, Tóbiás Áron, Tóth László és Zimonyi Zoltán. Az alapítók nemcsak a rendszerváltoztatás politikai hullámveréseitől, hanem magától a politikától is függetleníteni akarták a tábort. Az alapszabály kimondta, hogy a Tokaji Írótábor az egyetemes magyar irodalom fóruma, nem rendelődik alá sem egyetlen politikai pártnak, sem egyetlen irodalmi irányzatnak, folyóiratnak, szellemi műhelynek, vagy egy-egy régió igényeinek. Az alapszabályunkat ellenjegyeztettük; a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Megyei Bizottsága tudomásul vette, hogy a továbbiakban minden befolyástól függetlenül, az irodalom önkormányzata szellemében működik a Tokaji Írótábor. De ellenjegyeztettük például a védnöki szerepet betöltő Magyar Írószövetséggel, a Magyar Írók Szakszervezetével, a Magyar P.E.N. Clubbal is, tudniillik az alapszabály – egyesületek esetében elég szokatlanul - más szervezetekhez is kapcsolta, legalábbis a kuratórium felállításának a technikáját illetően a Tokaji Írótábort. Ezt követően lehetett csak a cégbíróságon bejegyeztetni. Méltánylandó, és különösen emelkedett gondolkodásra vall, hogy az egyesület alapítói nem tartották fenn maguknak az alapítókat általában megillető jogokat; a pozíciókat ugyanis nem maguk között osztották fel, nem az alapítókból állt fel a kuratórium, illetve akik közülünk bekerültek, nem az alapítók, hanem a védnök-szervezetek mandátumával kerültek be. Az alapítók egyedül a cégbírósági képviselő személyéről döntöttek, ezzel Zimonyi Zoltánt bízták meg. Hogy valóban az egyetemes magyar irodalom fóruma lehessen az írótábor, az alapszabály működő írói szervezetek számára engedte át a kuratórium személyi összetételének a kialakítását. A kuratóriumban egy-egy fő képviselhette a Magyar Írószövetséget, a Magyar Írók Szakszervezetét, az Anyanyelvi Konferencia Védnökségét, a Magyar PEN Clubot, az írószövetség észak-magyarországi csoportját. A Magyar Írószövetség továbbá a választmánya döntése alapján öt független írót küldhetett – és küldött – a testületbe a kortárs magyar irodalom legtekintélyesebb képviselői közül, függetlenül attól, hogy az illető tagja-e a szövetségnek vagy sem. Két főt Abaúj, Borsod, Gömör és Zemplén megye irodalmi folyóiratai és társaságai képviseletében a helyi írócsoport fóruma választhatott meg. A tizenharmadik személyt pedig a nyári táborban összegyűlt közösség. Így alakult ki az első ciklusra a Tokaji írótábor kuratóriuma. Összetétele: …Cseres Tibor, …Csoba Tamás (Miskolc polgármestere), Hegyi Imre (az írótábor egykori alapítója), Hubay Miklós, Koczkás Sándor, Lakatos István, Májer János (Tokaj polgármestere), …Mészáros György, Mezey Katalin, Petőcz András, Pomogáts Béla, Radnóti Sándor, Serfőző Simon, Szabó György (Borsod-Abaúj-Zemplén megyegyűlésének elnöke), Székelyhídi Ágoston, Tarján Tamás, és Zimonyi Zoltán. Mészáros György halála után Cs. Varga István kapott megbízást. A kuratórium 1991-ben elnököt (Cseres Tibor) és titkárt (Zimonyi Zoltán) választott. A kuratórium felállítása és a szervezet kialakítása, az ellenjegyeztetés és a cégbírósági bejegyeztetés mellett párhuzamosan folyt a megújított írótábor első rendezvényének a megszervezése, amelyre, mint ügyvivők, az alapítóktól, majd a megalakult kuratóriumtól is Sáray László, Serfőző Simon és Zimonyi Zoltán kapott megbízást.

A Tokaji írótábor az elmúlt kurzus képződménye volt. Pontosabban e kurzus ellenében létrejött képződmény, mégis egyfajta társadalmi-politikai kontextusban létezett, és ez a kontextus 1990-re megváltozott. Az 1972-ben, a Hazafias Népfront B.–A.–Z. Megyei Bizottsága által alapított rendezvénynek volt bizonyos szekértábor szerepe és jellege is, amely, ha elfogulatlanul közelítünk, mindenképpen pozitív szerep egy olyan korban, amely lefojtotta és nem engedélyezte az irodalom természetes szerveződését és folyamatait, tiltotta az irányzatok szerinti szerveződést.

A név, a névben a tábor szó a magyar irodalmi és szellemi élet jelentős részében visszatetszést keltett, taszító jellegű volt, a béketábor, munkatábor, építőtábor, szekértábor, vagy egyszerűen csak a szűkölködés, nomadizálás képzetét idézi fel – ezek vészkorszakokhoz kötődő fogalmak. A Tokaji Írótáborhoz hasonló típusú összejövetelek (írókonferenciák, írótalálkozók, úgynevezett tanulmányi napok) ismertek és bevettek Európa más tájain is. A tábor szó viszont elriasztó volt (idegen nyelvre ebben az összefüggésben lefordíthatatlan, illetve komikus), s benne kísértett, csupán a névben önmagában egy antidemokratikus korszak írónevelő, különféle témaajánlatokkal manipuláló módszere és gyakorlata.

Nyilvánvaló, hogy az irodalomnak nem életformája a gyülekezés, inkább az írók szocializációját, tapasztalatcseréjét elősegítő fórumról beszélhetünk a Tokaji Írótábor esetében is. A megújult Tokaji Írótábor évi legalább 150-200 résztvevője közül (köztük 20-30 jól jegyzett név) szemlátomást sokan egyszerűen csak feltöltődni, tájékozódni jöttek el. És persze találkozni – ez a találkozásvágy az új indításkor, 1990-ben volt különösen élénk, várakozással teli.

1990-ben nem tudtam volna felelni arra a kérdésre, hogy van-e, lesz-e jövője a Tokaji Írótábornak és miféle. Akkor úgy gondoltam, legjobb, ha maga a helyzet, az esemény „forrja ki magából”, ami lenni akar. Újraindulásunk jelszava Bretter György egyik esszéjének alapformulája, az „itt és mást” kategorikus imperatívusza volt. Ezzel nyitottam meg 1990-ben a Tokaji Írótábor új szakaszát) – itt és mustra módosítva egy szójátékkal, már csak a hely szelleme miatt is. Azt gondoltam, hogy az új induláskor a must helyzetét kell megteremteni, vagyis must állapotba hozva hagyni, hogy az igények, elképzelések spontán módon, természetes folyamatokban forrjanak ki.

A folyamatosságot tükrözte maga az alapszabály, amely megörökítette, hogy a Tokaji Írótábor az 1940-42-es tiszaladányi író–paraszttalálkozók folytatásaként jött létre. Az írótábor pecsétjén az alapítási évszáma 1972. Megújításról gondolkodtunk tehát.

A folyamatosságra tekintettel alakult meg a kuratórium — bár ez a küldők felelőssége volt, velünk konzultálva a folyamatosság jegyében választotta meg például az írószövetség Fekete Gyulát, aki ezt el is fogadta, majd közvetlenül az első összejövetel előtt visszalépett, lemondta. Tiszteletbeli tagként tagja lett a kuratóriumnak az egykori alapító, Hegyi Imre nyugalmazott népfronttitkár, továbbá a régióbeli kapcsolatok erősítésére B.–A.–Z. megyegyűlésének elnöke, Tokaj és Miskolc város polgármestere.

A folyamatosság őrzéséhez, a Tokaji Írótábor múltjának elismeréséhez számít a Bartók Béla-díj odaítélése. Ezt a díjat (amely korábban semmilyen formában sem kapcsolódott az írótáborhoz) még a Hazafias Népfront B.–A.–Z.  Megyei Bizottsága alapította, s ahogy ez szokásos, néhány évre előre elkészítette a plaketteket, felbomlásakor viszont a Tokaji írótáborra hagyta. Az új kuratórium a tábor egykori alapítójának, Hegyi Imrének, a szervező munkában kezdettől résztvevő Sáray Lászlónak és Tokaj városának adományozta a kitartó vendégszeretetéért és művészetpártolásáért. A kuratórium díjjal kívánta elismerni Fekete Gyula író érdemeit is, mert közreműködésével a tábor az ellenzéki politizálás és a közösségi gondok (a magyarság sorskérdéseinek) egyik fóruma lett. Fekete Gyula azonban táviratban visszautasította a „szégyenletes díjat”, és kérte, hogy töröljük a kuratórium névsorából, mert az „átjátszotta addigi gyalázkodó ellenfeleinek" az írótábort. Fekete Gyula szerint „annak az irodalomnak egyetlen fészkét, amely a pártállam lebontásának kezdeményező részese volt”, s amit addig sikerült megvédem „az Aczél-maffia fojtogatásával” és más irodalmi irányzatok „intrikáival, rosszindulatával szemben”. A kuratórium sajnálattal vette tudomásul Fekete Gyula álláspontját, s válaszában hangsúlyozta: korparancs túllépni irodalmunk több évtizedes megosztottságán, a Tokaji Írótábor a kölcsönös tolerancia, a legteljesebb nyíltság és párbeszéd jegyében az egyetemes magyar irodalomnak kíván fórumot nyitni.

A Tokaji Írótábor szemléletébe beletartozott az is, s ez cezúra a történetében, hogy nem kívántuk felvállalni a magyar irodalom mindenesének és gondnokának szerepét. Ugyanis soha nem fogja semmilyen gyülekezet vagy tanácskozás megoldani az „egyetemes magyar irodalom” ügyét, ha van ilyen egyáltalán. Az irodalom sorsa az íróasztalok mellett dől el, a lényeg a mű, az alkotás. A táborok, tanácskozások, tanulmányi napok az írók szocializációját szolgálják. Az írótábor valójában a szellemi élet infrastruktúrájához, az irodalom intézményrendszeréhez számít. A zárt, gondolati tanácskozás nem az írók műfaja. Ez inkább a tudósoknak felel meg, a filoszoknak. Az írók impulzívak, mindig arról beszélnek, ami éppen foglalkoztatja őket. E táborforma éppen nyáron, Tokajban, amely boráról világhírű, szőlővesszeit Himnuszunk is megörökíti, alkalmas keret, hogy az összegyűlt írók kibeszélgethessék magukat. Az elmúlt korszak korlátozott és lefojtott nyilvánosságában, ha szűk körű volt is, de mégiscsak fórummá vált a tábor, ahol az írók kimondhatták, amitől sebes lett a száj. Demokratikus feltételek között, midőn szabadon lehet politizálni, ez a funkciója nyilván megszűnik, de mint műhelyek, irodalmi irányzatok, írók találkozási helye, továbbra is nagy szükség lehet Tokajra. A magyar irodalom bensőleg elidegenedett, az írók nem olvassák, nem ismétlik egymás műveit. A csoportközi érintkezésen túl, egymás megismerését is szolgálhatja egy ilyen típusú összejövetel. Az írótábor egyébként önmagát minősíti: kell-e vagy sem? Hallottam olyan véleményeket, persze, ha van rá pénz, legyen. Pénz nincsen, amit fölöslegként elkölthetnénk. Tehát ne legyen többé írótábor, ha csak azért rendezzük meg, mert éppen van rá pénzünk. Minden anyagi áldozatot megér viszont, ha az összejövetel hozzájárul az írók feltöltődéséhez, lelki higiéniájához, és segít megszüntetni a magyar irodalom elidegenedettségét.

Új elem volt, hogy nem válogattuk ki, mint korábban tették a szervezők, a részvevő személyeket. Nem készítettünk listákat, hogy kiket hívunk meg, és kiket nem. Igyekeztünk teljesen nyitottá tenni a rendezvényt. A hazai írók közül közvetve mindenkit meghívtunk, ugyanis a Magyar Írószövetség Tájékoztatójában hirdettük meg a tábort. A nem szövetségi tag korábbi résztvevőket és a külföldieket egyénileg is megszólítottuk. Megnyitottuk a tábor kapuit Tokaj város polgárai előtt is, őket a Tokaji Kilátó című újságban hívtuk meg. Terveztük, hogy írók és közönség kapcsolatát még jobban erősítjük.

 

 

A tartalmi megújítás és az autonómia-igény motiválta az évkönyvet. Az előző Tokaji írótábor a helyi folyóirathoz, a Napjainkhoz kapcsolódott. Az írótábor alapszabálya kimondja, hogy nem rendelődik alá, többek között semmilyen folyóiratnak sem. Ha bármely folyóirat arra vállalkozna, hogy hiteles és hű tükre, krónikása legyen a rendezvénynek, saját szerkesztési elveit kellene megtagadnia, az pedig – ahogy a Napjaink korszakban történt –, hogy egy folyóirat szerkesztési igénye szerint torzuljon a tábor tükre, tarthatatlan. Ezért döntöttünk évi kétszeri megjelenésű saját kiadvány mellett, egy előkészítő-ráhangoló jellegű újság, és az előadásokat és felszólalásokat jegyzőkönyvszerűen összefoglaló évkönyv megjelentetése mellett. S bár anyagi okból csak egy önálló újságot jelentethettünk meg, két további előkészítő-ráhangoló összeállításunk a Magyar Hírlap mellékleteként jelent meg, ez a tábor autonómiáját nem érintette, a szerkesztés teljesen szabad, s az írótábor igényeinek és szempontjainak megfelelő volt.

 

A Csehszlovák, majd a Cseh és Szlovák Köztársasággal volt a legkitűnőbb (Karol Wlachovský, Rudolf Chmel nagykövet, Mihal Cerny) – a korábbi összejövetelre jellemző térségi, regionális kapcsolatokat megőriztük, s európai léptékűre próbáljuk szélesíteni. Az Illyés Gyula-műfordítói díj átadásának az állandó helyszíne lett. Francia küldöttség, kapcsolat a Gens des Lettres de France-szal.

 

Az induláskor az volt az elképzelésünk, hogy a Tokaji írótábor fenntartását a továbbiakban a Tokaji írótábor Alapítvány fedezi, sőt, működésének kerete, önálló jogi személyisége alapítványi formában valósul meg. Nem így történt. A Tokaji írótábor Alapítvány azonban létrejött. Májer János polgármester úr indítványára Tokaj város, a város díszpolgárai, Papp Miklós nyugalmazott múzeumigazgató, Tenkács Tibor festőművész, Béres Béla nyugalmazott plébános, címzetes kanonok, dr. Almássy Károly Kossuth-díjas nyugalmazott egyetemi tanár, továbbá a Tokaj Bank, maga a Tokaji Írótábor Egyesület és az ^ÚjKilátó Irodalompártoló Egyesület kezdeményezte az alapítvány létrehozását az írótábor javára, amelyhez a tábor résztvevői közül többen is csatlakoztak, pl. Király Károly szenátor Marosvásárhelyről, Hegyi Imre, M. Pásztor József és mások. A szándéknyilatkozat aláírása 1990. augusztus 21-én megtörtént. Mintegy százezer Ft gyűlt össze, s bár az alapítvány nyitott, ez az összeg lényegében azóta nem növekedett.

A négy év során az alábbiak támogatták, anyagiakkal vagy természetben az egyesületet: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzata, Soros Alapítvány, az Országgyűlés Társadalmi Szervezetek Költségvetési Támogatását Koordináló Bizottsága, Művelődési és Közoktatási Minisztérium Közművelődési, valamint Könyv, Lap és Irodalmi Főosztálya, Tokaj Város Önkormányzata, Magyar Írószövetség, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, B.-A.-Z. Megyei Polgárvédelmi Hivatal (Miskolc), Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát (Sátoraljaújhely), Tokaj Borkereskedő Ház (Sátoraljaújhely), Tokaj Hétszőlő Rt., Tokaj és Vidéke Takarékszövetkezet (Tokaj Bank), Cívis Rt.–Hotel Aranybika Gasztronómia Rt. (Debrecen), Magyarok Világszövetsége, A Magyar Köztársaság Művészeti Alapja, Szabadfoglalkozású írók Szakszervezete, Baum Computer Rt. (Bp.), Magyar Hírlap Rt., Mahart-Tours (Szeged-Tokaj), B.-A.-Z. Megyei Patyolat Vállalat (Miskolc-Tokaj), SeM Holding Kft. (Miskolc), Róna Étterem (Tokaj), DIMAG Rt., Állami Biztosító B.-A.-Z. Megyei Igazgatósága, B.-A.-Z. Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat, ifj. Hudák István kádármester (Tokaj), Bíbor Kiadó, Könyvkereskedelmi és Szolgáltató Bt. (Miskolc), Borsodi Nyomda Rt., Borsodi Sörgyár Rt. (Bőcs), Déli Hírlap Kft. (Miskolc), Diósgyőri Papírgyár Rt., Magyar Államvasutak Vezérigazgatósága, Magyar Gazdasági Kamara Észak-Magyarországi Területi Irodája, Magyar Rádió Miskolci Stúdiója (Rademis Kft.), Spisák János gazda (Bekecs), Interculture Alapítvány (Bp.), Novotrade Kft. (Miskolc), OTP B.-A.-Z. Megyei Igazgatósága, Szerencsjáték Rt. Területi Irodája (Miskolc), Szezám Kft.-Flamand Pékség (Miskolc), Távközlési Vállalat Miskolci Igazgatósága, Hajdú-Bihar Megyei Élelmiszer­kereskedelmi Vállalat (Debrecen), Hajdú-Bihar Megyei Tejipari Vállalat, Hűtőipari Vállalat (Miskolc),Tejipari Vállalat Miskolci Igazgatósága, az egykori Hazafias Népfront Megyei Bizottsága és országos tanácsa.

 

A megújulás külső jele, szimbóluma is lehetne a helyszín: nem az egykori városi pártbizottság épülete, hanem a Toronyi Attila tervezte (ha jól ugrik be most a neve, s nem kontaminálok) vadonatúj középiskolai kollégium. Korábban a Hazafias Népfront rendezvénye volt, most önálló egyesületként működik, az egyetemes magyar irodalom fórumaként.

Tömegesség. A megújulás egyik technikája az a rendezési elv lett, hogy összejöveteleinket a találkozás és tanácskozás jegyében, kettős szándék szerint szervezzük meg. A találkozás azt jelentette, hogy ilyenkor mindig meg is szólítottunk bizonyos rétegeket (1990-ben például a politikusokat, illetve az irodalmi folyóirat-szerkesztőket, 1991-ben a Hungarológiai Kongresszus részvevőit, a magyar írók mellett irodalmunk fordítóit, a nyelvünket beszélő literátorokat hívtuk meg a világ minden részéből. 1992-ben az 1969-es egykori lillafüredi írótalálkozó résztvevőit, 1993-ban a Magyar Írók Világtalálkozójának, illetve a Finnugor Kongresszus résztvevőit). A találkozások révén sok új arc, sok új, értékes szín élénkítette a korábbi években kissé elszürkült összejövetelt. Minden évben kitűnően sikerült a találkozás, s jó színvonalúak voltak a tanácskozások is, kötetbe gyűjtve, utólag, együtt olvasva is így tűnik. A rendezvény nyitánya 1990-ben bebizonyította, hogy kezd természetes állapotához közelíteni irodalom és politika kapcsolata. Az oly sokszor félreértelmezett Illyés-metafora, a „hattyúnyakú görény” – az 1990-es tanácskozás emblémája – azt érzékeltette egy (remélhetőleg végképp letűnt), kafkai abszurditású korszakra utalva, hogy „irodalompolitika” nem létezik, merő képtelenség ez a fogalom. Létezik a politika és létezik az irodalom – persze nem úgy kell érteni, hogy az egyik görény, a másik pedig hattyú –, mindkettő magasrendű értelmiségi hivatás. Egymásba operálva viszont egy torz korszak torzszülöttje. Az új Tokaji Írótábor nem lett a politikai csatározások, beolvasások, s az egymásra mutogatás helye, helyszíne. A politikai különbözőségek kifejezése, kifejtése végső soron egy nagyobb közös nevezőn történt. Senki nem vonta kétségbe, hogy a másik mit keres itt. Az 1990-es összejövetel sikeres találkozása sejtette és megmutatta, hogy ez a hatalmas érdeklődés és gyülekezés konvertálható egy jó írótáborrá, érdemes továbbfolytatni.

Az 1991-es program: Történelmi lecke címmel rendeztük meg, azt keresve, az 1956-ot követő korszak műveinek áttekintésével, hogy lehet-e történelmi leckét levonni a mai magyar irodalomból. Önszemléletünkhöz, önismeretünkhöz nagyban hozzájárult e kérdés végiggondolása, megvitatása.

 

Tiszaladány miatt például. A Tokaji Írótábor népfrontos korszakához kapcsolódott a hagyományos, szertartásszerű tiszaladányi megnyitó. A Tokaji Írótábor legitimációját, eredetét a második világháború alatti tiszaladányi író-paraszttalálkozóktól vette, így hagyományos ünneprendjében szerepelt a tiszaladányi megnyitó és a szintén hagyományos tiszaladányi koszorúzás Darvas József emléktáblájánál (e faluban rejtőzött a német megszállás után, a Részeg eső című regényének nyitófejezete itt játszódik). Hogy a megújult írótábor programjában nem szerepelt tiszaladányi látogatás, az nem a kuratórium akaratából tőrtént. Nem mi kívántuk, hogy a tiszaladányi gyökerek megszakadjanak. Külön kell választani egyébként is néhány dolgot ezzel kapcsolatban. A kuratórium 1990-ben jelezte, hogy szeretné továbbra is ápolni a tiszaladányi kapcsolatokat, de technikai és elvi okokból is változtatni kell az eddig kialakult formán és ünneprenden. Először is: a tábor nem tud fél napot szánni a megnyitóra, ezen kívül képtelenség, hogy a Tokaji írótábor megnyitóját Tiszaladányban tartsuk. Javasoltuk, hogy adjunk más formát a találkozásnak a község lakóival, esetleg valamilyen szabadtéri összejövetelt, vagy író-olvasó találkozót, beszélgetést rendezhettünk volna, de ezt nem igényelték a tiszaladányiak. Úgy tűnt számomra, mintha megkönnyebbültek volna, hogy ebből az apropóból sikerül megszabadulniuk a nyári dologidőre eső, s a községben mélyebben csak néhány embert érintő (kényszer?) összejöveteltől.

Ami a Darvas-kultuszt illeti: tiszaladányi emléktáblája megkoszorúzását azért hagytuk el a tábor „szertartásrendjéből”, mert Darvas személyének és munkásságának a megítélése erősen különbözik, s így megosztja az írótársadalmat; a tábor viszont az egyetemes magyar irodalom különféle irányzatainak közös fóruma kíván lenni. Mindez persze nem befolyásolhatja a község ragaszkodását Darvas József emlékéhez, a koszorúzásra talán még alkalmasabb is az író születésnapja – nem tudom, a ladányiak megteszik-e ezt, vagy csak a Tokaji Írótábor és személy szerint Hegyi Imre emlékeztette őket vissza-visszatérően Darvas Józsefre.

Hangsúlyoznom kell: a tábor szertartásrendjéből iktattuk ki a koszorúzást, mint az egyesület alapszabályával semmiképpen sem harmonizáló, sőt, összeférhetetlen programpontot, a Tokaji Írótábor programja viszont mindig is helyet biztosított a résztvevők kezdeményezésének, így meglett volna a lehetőség öntevékeny Darvas-koszorúzás szervezésére. Ez meg is történt, mint utólag kiderült, Hegyi Imre egyéni látogatása és egyszemélyes megemlékezése formájában, ami ebben a formájában nem volt a legszerencsésebb. Hegyi Imre megtapasztalhatta, hogy nézetei, véleménye, érdekei képviseletére mindig megvolt a lehetősége, szerencsésebb lett volna, ha nem magános látogatóként megy el Tiszaladányba, hanem a tábor szerkezetéből természetesen adódó, ún. alternatív programként megszervezi a koszorúzást.

Az 1993. évi témánkhoz, A magyar irodalom és kultúra változásai témakörbe beletartoznak azok a változások is, amelyeket a Tokaji Írótábor megélt, éppen a kitűzött időszakban, 1990-1993 között. Az 1990-es év a tábor szervezeti és tartalmi átalakulásának az éve. 1990-ben, amikor – még talán emlékeztek – az étteremben megnyílt a tanácskozás, bevezetőmben Bretter György szavait választottam kiindulásként és mottóként. „Itt és mást!” – idéztem Brettert. Folytatni akarjuk az 1972-ben elkezdett Tokaji Írótábort, de másként, átalakítva. Nos, ez sikerült. Más lett ez a tábor, természetesebb, szellemibb, irodalmiasabb.

Alighanem megfelelően sikerült megtalálni a rendezvény jellegét, s így illeszteni be a hazai és irodalmi rendezvények közé. Példaként: a Debreceni Irodalmi Napok tanácskozásszerű, filoszosabb. A tokaji írói jellegű, amit mindig is az jellemez, hogy arról esik úgyis szó, ami katartikusan kikívánkozik egy-egy alkotóból, s ehhez megfelelő forma a szabadabb, mozgékonyabb, kötetlenebb keret. Ezt ragyogóan sikerült megtalálni és kialakítani Tokaj segítségével a minden funkciót egyhelyben kielégítő középiskolai kollégiumban.

 

Az ellenállásról is hadd szóljak, arról, ami ennek a másságnak az útjába igyekszik állni. Meglehetősen szomorúan mondom, hogy a legrendezetlenebb a viszonya az egyesületnek – miközben a szponzorálás szintjén és a felszínen éppen a legrendezettebbnek látszik – magával a régióval. Nem arra utalok, hogy a régió vezetésével lenne rendezetlen a kapcsolat, hanem magával a régióval. Minden azért is történik, hogy nagyobb nyomást hozzunk itt létre Tokajban, amely a régió közlekedési edényhálózatában is érezteti, éreztetheti a hatását. Sajnos azonban, s én erre utalok most, e rendezvény sikerei és színvonala ellenére nem segíti, nem mozdítja, nem építheti úgy a régiót, ahogy épülnie kellett volna vagy lehetne. Sajnos keserű tapasztalatok mutatják, hogy már-már kriminalizálódott a régió, kicsinyes dolgokkal foglalja el magát. Presztízs- és hatalmi harcok folynak, és sajnos az önkormányzatok, anélkül, hogy átvilágítanák, átláthatóvá tennék, mi is történik valóban, mi a helyzetkép, olyan döntések születnek, amelyek puccsokra emlékeztetnek legfeljebb, de nem önkormányzati munkára. Csak példaként említem, úgy alakult át az irodalmi folyóirat-szerkezet a megyében, három-négy lapot is érintően, hogy a megyei közgyűlés kulturális bizottságát össze sem hívták és az érdekelt lapokat meg sem hallgatták.

Vagy elmondhatom azt is, hogy nem sikerült mindmáig Miskolcon kialakítani a Tokaji Írótábor infrastruktúráját, valaminő irodácskát, ugyanis ennek a rendezvénynek semmilyen, éppen a kényes és kínos függetlensége miatt, semmilyen intézményi háttere nincs. Az ún. Petró-ház lett volna erre is a megoldás, amelynek eredeti funkcióját ugyancsak az érintettek meghallgatása, sőt, meghívása nélkül változtatták meg.

Aztán egy másik nehézségről, egy ellenáramlatról is hadd szóljak. Nagyon erősen érezhető az, hogy maga az irodalmi élet sem biztos, hogy minden esetben és mindig szeretné az irányzatok közti átjárhatóságot, azaz a pluralizmust és a toleranciát. Érezni olyanfajta igényt és szándékot, hogy ezt a valóban tágas nyitottságot szűkíteni kellene, érződik a múltnak, a Tokaji Írótábor zártabb, szekértáborszerű egyéniségének a visszaperlési szándéka is, és ezzel együtt, szándéktalanul, de logikus következményként, az ellényegtelenítés.

Nos: Ezzel csak jelezni szerettem volna, hogy nem diadalmenet a Tokaji Írótábor menetelése, ezzel csak jelezni szerettem volna azt, hogy kemény és szívós munkával kell megtartani és megvédeni a nyitottságát és ezt az összetettségét.

Köszönöm a figyelmeteket!