Édesapám levele a születésemről

Édesapám levele a születésemről
Földváry Lászlónak, Édesanyám legkisebb öccsének, keresztapámnak
a frontra

 

Miskolc, 1943. I. 15.

 

Kedves Lacink!

 

Ma kaptuk meg f. hó 5-én írott leveledet. A leveledben tett szemrehányás ösztökélt arra, hogy írjak azonnal Neked. Elhiszem, hogy rosszul esik Neked, hogy csak lapon írunk röviden, ennek azonban a legfőbb oka, hogy nem érünk rá. Akár hiszed, akár nem, annyi minden dolgunk van, hogy az ember szinte észre sem veszi, hogy már este van. Eddig Mária foglalt le nagyon, most pedig itt van Zoltán úrfi is. Sok elfoglaltságunk közben mégis érzékeltetni akartuk, hogy sokat gondolunk Reád, ez volt az oka annak, hogy legalább egy-egy rövid lapot küldtünk. Nem írtunk annyit, mint Te, de azért elég gyakran menesztettem én is egy-egy lapot. Valószínű azonban, hogy nem kaptad meg, mert leveleidben ezekről nem teszel említést.

Az ünnepek lefolyásáról nem írok, mert azt már Anyukáék megírták, csak azt említem, hogy igen sokszor emlegettünk és ürítettük poharainkat az egészségedre. Vízkeresztkor is emlegettünk, és ebédnél elhatároztuk a Pöszi javaslatára, hogy írunk neked. Hogy ez miért nem történt meg, azt már azóta tudod az Anyuka értesítéséből.

A nagy esemény lefolyása a következő volt. Pöszi megfőzte az ebédet, még süteményt is sütött. Rendesen megebédeltünk. Ebéd után Pöszi a Mária játékait rendezgette a kis szekrényben. Úgy 3 óra után valahogy kezdett furcsán viselkedni, kereste a magányt, de még semmit sem vettem észre. Később, úgy ½ 4–4 között már kezdett gyanús lenni, de igen gyanús csak akkor lett, mikor 4 órakor a hajhálót feltette. Ekkor faggatni kezdtem, és úgy nyilatkozott, melyből arra lehetett következtetni, hogy közeleg az óra. Ekkor igen megijedtem, mert Juliska kimenőn volt, Anyukáék pedig moziba mentek a Koronára. Főként az izgatott, hogy mi lesz Máriával. Nagy örömömre beállít Apa azzal, hogy a kabátot sem veti le, megy a templomba. Pöszit kértem, hogy ne engedjük el az Öreget, ő azonban azzal érvelt, hogy máskor is érezte magát rosszul, és semmi sem volt. Így azután az Öreg elment 5h-kor. A fájások azonban folyton erősödtek, Mária pedig kíváncsiskodott, hogy Anyucinak mi a baja. Végre azután 6 óra előtt pár perccel hívtam a Gólya nénit. Jött is azonnal, és együtt bevonultak a hálószobába. Mi pedig Máriával kinn maradtunk a kis szobában. Máriának azt mondtuk, hogy Anyuci forró kalácsot evett abból, amit délben együtt sütöttek, és ezért beteg. Folyton érdeklődött, most mit csinál a doktor néni Anyucival. Ugyanis azt mondtuk neki, hogy az egy doktor néni. Így telt az idő, míg végre 19h-kor jön haza Juliska, és az ajtóban nevetgélve kérdezi, hogy „Nem kell Liptáknéért menni?” Erre megnyugtattam, hogy már itt van. Ő ugyanis semmit sem tudott, mert mikor elment, még semmi sem volt. Juliska nem hitte el, hogy már itt van Liptákné, mert már napok óta azzal ugrattak engem is, hogy itt a Testvérke. Akkor ijedt azután meg, mikor látta, hogy nem viccelek, hanem komolyan utasítottam, hogy ezt-azt csinálja. Pöszi szegény ekkor már nagyon szenvedett. A szenvedése nagy volt, de hősként viselkedett, mert még a konyhába sem lehetett a hangját kihallani. 20 óra tájt akartam Máriát átvinni Anyukáékhoz, de azt mondták, hogy várjunk, még ne izgassuk őket. Egyszer csak 9 óra előtt 20 perccel beállít Anyuka és kérdezi, hogy mi az újság. Erre azt feleltem, hogy mindjárt itt a testvérke. Ekkor nagyon megharagudott és lelketlennek nevezett, amiért nem szóltunk. Nem tudta megérteni, hogy mi csak jót akartunk, mert segíteni úgysem tudott volna, viszont csak fölösleges izgalma lett volna. Azután egy darabig elsiránkozott és hazament, hogy megmondja Apukának is. Apuka is jött át, de őt már azzal fogadtam, hogy megvan a kisfiú. Szóval 1943. év január 6-án, Vízkeresztkor este 9 órakor jött e világra a kis keresztfiad, Zimonyi Zoltán József László. Aki azóta is igen jó egészségnek örvend, majd felfalja a világot. Folyton enni akar. Ebben csak az a baj, hogy nem tudja megérteni, hogy ezen a rongyos földön éjszaka is van, amikor senki sem eszik, csak Ő. De mi az, hogy eszik, folyton éhes. Eddig még alig aludtunk miatta pár órát egy-egy éjszaka, az első ébresztő ½2-kor van, és minthogy a nap 24 órájából addig 18-at már aludt, tehát ekkor már nem alszik tovább, hanem mérgelődik, ahogy Mária mondja, és cuclit kíván a szájába, ami természetesen azonnal kiesik, és még természetesebb, hogy bőg érte. Így szórakozzuk el azután az éjszakát. Bőgni hagyni nem merjük, nehogy Máriát is felsírja.

Egyébként szép, nagy, egészséges gyermek. 58 cm hosszú, fejkerülete 36 cm. A születése után azonnal nem mértük meg, de kétségtelen, hogy 4 kg-nál nehezebb volt. Édes kis pofa, már nézelődik. Csuda ereje van. Egészen erősen kell megfogni a kezét vagy a lábát, ha ki akarod egyenesíteni. […]

 

A mielőbbi viszontlátásig sok szeretettel csókollak:

Béla